Szépészeti beavatkozás + kipuff rögzítés
Egy hete jött el a pillanat, hogy megálmodjunk valami jobb megoldást a kipufogó rögzítésésre.
Ugyanis már a salgótarjáni Polskis talira menet is elengedte magát a gyári oldalsó rögzítés a hátsó dobnál, egy hete pedig hajnalban munkába menet észleltem a lógást -zörgést, majd alánézve szembesülnöm kellett azzal, hogy a hátsó - már rugó - rögzítés elhagyódott, és az egyik oldalsó gumi tartja csak az egész kipufogót.
Műszak végén orvosoltam ideiglenesen egy kis óriás kábelkötegelővel, ugyanakkor már járt az agyam, hogyan is lehetne végleges megoldást találni.
A probléma alapja a nem egészen méretpontos duplacsövű Paragi dob.
Mindenesetre még aznap beszereztem a VDF-KER-ben különböző rugókat, minden eshetőségre felkészülve a kísérletezéshez, plusz azért két oldalsó gyári gumit is vettem. Meg ha már ott voltam - egykor nagyon jó tapasztalatokkal használtam - vettem szélvédőre való vízlepergetőt is.
Nos, a kipufogó megoldás az lett - és remélhetőleg be is válik -, hogy hátsó tartónak csináltunk Lajossal egy fix tartó konzolt, oldalra pedig a gyári gumik kerültek.
Ha már itt barkácsoltunk levettük az egész kipufogót, mert csere óta volt olyan problémám, hogy mivel nagyon felfelé állt a vége a lökhárító alá, szépen bekavarta az utastérbe az égésterméket.
Széthúztuk, mértünk, beszélgettünk, és az lett a megoldás, hogy a középső rész végéből lefűrészelődött 2 cm.
Ehhez lőttük be a vég fix helyzetét, ehhez legyártottuk a fix konzolt, és nagyon baróóó lett!
Szépen áll, nem kavarja vissza a cuccot és ami a legfontosabb stabil lett.
Ami kérdéses, hogy maradnak-e az oldalsó tartógumik. Adtam nekik egy esélyt, mert íg már nincs akkora terhelés rajtuk.
Viszont ha egy-két hónapig minimum nem bírják ki, akkor mennek a helyükre végérvényesen a kuplung-visszahúzó rugók.
MÁS:
Július legutolsó hétvégéjén lesz Tarnamérán a SZOJBAT (szovjet járműbarátok találkozója) Tarnamérán.
Így azt gondoltam, hogy ha már nem is kifogástalan állapotú a vas, de annyival tartozom neki, hogy megkapja az időszakos waxolást.
Ez ma megtörtént, és nagyon várom a jövő hétvégét az izgalmas programpontok miatt!
Kommentek
Marczin János
Esetleg ha valakit érdekel:A SZOvjet JárműBArátok Találkozója egy négynapos rendezvény, melynek a negyedik napja a Brezova tanyai gokartpályán lesz tartva egy általános szocialista autós találkozónak.
Így minden KGST járművet nagy szeretettel várnak-várunk!
Tehát aki úgy gondolja, 2014.08.03-án irány a Brezova!
http://brezova-gokartland.hu/palyarol/
Marczin Róbert
Elég stabil megoldásnak tűnik számomra a kipufogó rögzítése, szerintem nem lesz vele gond.A hétvége kecsegtető még annak ellenére is hogy csak Lengyel, Japán-Magyar, és Olasz autóink vannak, de ígérni nem merek semmit.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!