Tevékenységtérkép
Futómű, fékek, stb...
Már jó ideje vártam a pillanatot, hogy össze tudjuk egyeztetni az időpontot Gabi barátommal!
Ugyanis Ő többnyire külföldön tartózkodott az utóbbi év folyamán - s nem is annyira közel -, ugyanakkor nekem meg kezdtek összegyűlni apró-cseprő kínjaim!
Most végre sor került a bibik felderítésére és elhárítására...
Csak nagyjából felsorolva:
Jobb elől szorult a fék. Oka az volt, hogy a külső munkahenger nem húzódott vissza. Mivel az ilyenkor általában jótékony hatású kézi megjáratás nem volt megvalósítható, szét lett kapva a munkahenger. Az O gyűrű volt bedagadva, így kapott javítószettből egy új O-gyűrűt, melyet ezúton is köszönök szépen Galamb Lacinak, a VDF-KER kiváló alkalmazottjának, mivel jókor volt ismét jó helyen és a telefonhívásomtól számított fél órán belül megjelent a javítószettel és a két külső gömbfejjel a helyszínen!
Ez kérem az Autósbolt, és ez ám a kiszolgálás!!!
Arról nem is beszélve - ha már szóba jött a VDF -, hogy mindent sikerült ismét egy helyen beszerezni, ráadásul jóárasítva!
Köszönet még egyszer!
Folytatva a problémákat:
A már említett két külső gömbfejet is cserélni volt javallott. Ugyanis a porvédő gumi szakadt volt. S bár lógás nem volt még érzékelhető, a víz és az annak köszönhető rozsdásodás okán ez rövid időn belül jelentkezett volna.
A talpasokkal nagy örömömre minden oké.
Kézifékem jó ideje még csak kielégítőnek sem volt mondható.
A kézifék kötél cseréje jelentette a megoldást, melyet még évekkel ezelőtt kaptam valakinek az elfekvő készletéből, s lám milyen jól jött most. A réginek a jobb oldali ága fullra be volt rohadva a házba.
Hátul új pofákat kapott a fékrendszer. Kissé bizarr a színük és a felületük, de majd meglátjuk mit produkálnak...
Ellenőrizve lettek a stabilrudak szilentjei, még bőven jók.
Ellenőrizve lett a diffiház olajszintje is, mivel a visszatérő szimmering hibák után egyszer csak megszűnt a szivárgás.
(Gondoltam, lehet hogy már nem tud szivárogni, mert nincs minek )
Viszont hibátlan a hajtóműolaj szintje. Happy!
Hűtőfolyadék csöpögés is volt egy ideje randomszerűen, de a helyét nem igazán tudtam lehatárolni.
A hűtő kivezető csonkjánál cserélt nekem Gabi egy csövet, és egyúttal a radiátor befolyó csövét is cseréltük, mert öregedett volt.
Eredendően a csöpögést a vízpumpának tulajdonítottam, de ott nem látni rendellenességet, és lógás sincsen.
Majd figyelgetem azért, hogy keletkezik-e foltocska a kocsi alatt...
A kipufogó volt még fellazulva a váltótól, csavarcsere jelentette a megoldást.
Azt hiszem semmit nem hagytam ki.
Most megint nagyon jó vele autózni, jók a fékek, patent a kézifék, nem zörög semmi!
Hátra van még egy ablakmosó motor csere, mert az meghalt.
S a futóművest is meglátogatom mihamarább...
Köszönöm szépen Ember Gabinak a baráti segítséget, és természetesen Galamb Lacinak is a gyorsfutár szolgálatot!
És amit kihagytam:
a láncfeszítő alól szivárgott az olaj - tömítve.
a kipufogó lazulás miatt kissé fellazult az Y is, ahol csak épp annyira fújt ki, hogy Gabinak bassza a fülét.
Utánhúzva.
Egyem a fülét!
Futómű beállítás + téli papucs
Tegnap este sikerült le tudni a futómű beállítást is.
Hááát, volt mit rajta legózni, de mivel frissen volt összerakva túl nagy cumi nem volt vele.
A szokott helyen voltam, Tibinél.
S mivel a gyári felnik - amin a téli mamuszok vannak - eléggé gatya állapotban vannak, Öcsikém volt szíves idényjelleggel kölcsönadni a Seicento felnijeit, amit ezúton is köszönök szépen. (meg mindent)
Picit idétlen első ránézésre, mivel eleve keskenyebb - 4,5" - a felni, no meg az ET méret eltérés miatt is kissé bentebb esik a kerék a kasztni alá.
Viszont jól viselkedik az autó vele, és a gumik is meglepően jól állnak rajta. (elől 165/70, hátul 175/70)
Más teendőm egyelőre nincsen.
Illetve annyi, hogy körbe kell járnom a témát, hogy érdemes-e a gyári felnikkel keccsolnom, vagy inkább nézzek jobb állapotút valahol...
Nos, ez majd a jövő zenéje!
Este lőttem telóval pár képet, de majd még fogok világosban.
Torony...
A legutóbbi bütykölés során - első futómű rendbetétele - szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bizony az ütköző gumicsöcs azért maradt kézben, mert a jobb oldali torony kissé megfáradt.
Teljesen egyértelművé vált, hogy ez nem tűr halasztást!
Kedves kollégám és barátom, A. Gábor hagyta magát meggyőzni, hogy eme feladat reá vár.
Így a VDF-KER-től beszerzésre került a toronyjavító, és az elmúlt hétvégén leszállítottam Gabihoz a masinát.
A javító mellett a palástot is foltozni kellett, de így legalább rendben van.
Az is kiderült, hogy a 25 éves -azaz a gyári - torony adta meg magát. (én azt hittem, hogy ez már volt cserélve az előző tulaj által)
Most egy ismételt futómű ellenőrzés-beállítás lesz, és még a téli kerekezés is hátra van.
Remélem, az évre már nem tartogat semmit nekem Dimitrij! Mondjuk nincs ilyesmire utaló jel!
Köszönöm Gabi a frankó munkát, meg azt hogy még betegen is neki láttál egyáltalán!
Hirtelen blog - hirtelen teendőkről 2.
Ma összehoztuk a jobb oldali mellső futómű rendbetételét is, így már minden oké.
Most futómű ellenőrzés és esetleg állítás, és egyelőre ennyi.
Pár képpel...
Lett picit még feszítve az ékszíjon, ki lett cserélve a régi szövetes cső a felső kuplung-munkahenger és a tartály között, mert eléggé át volt itatódva és fogyott a fékolaj.
2011.07.08. Péntek
Ami tervbe volt véve, lassan halad.
Első kerékagyak kicserélve, egészen más érzés hogy a négy csavarból nem csak egy fogja a kerekeket...
A mai napra 10 órára sikerült időpontot egyeztetnem a futóműveshez is.
A sors játéka, hogy ezt öltöny+nyakkendőben kell lejátszanom, mert a cégnél Központi Ünnepség lesz melyre hivatalos vagyok 12.30-ra. Ilyenkor adják át a Törzsgárda jutalmakat és a versenyeken elért eredmények pénzjutalmát.
Mindegy, ez most így alakult...
Nagy erővel keresek jóárasított középboxot 2107-hez, mert tavaly a lakatoláskor sikerült a felfogatófüleket megsérteni és lóg az egész. Kissé igénytelen...
Folyt.köv
No... Lezajlott minden. Futómű úgy volt ahogy csaknem 2 éve be lett lőve. Valami fél fok körül lett finomítva a jobb oldalon utánfutás szempontból, az meg lóf...
Ünnepség is lezajlott, némi pénzmag is jött vele. Szeretem, ha minden klappol egy napon!
Na jó, minden mégsem! Amikor a futóművesnél felállva a rámpára szálltam ki a kocsiból, a nadrágszár alja beakadt az ablaktekerőbe és olyan 3-4 centis hosszban varrásmentén megnyílt.
De szerencsére a feleségem éppen Felsőzsolcán melózott - ahol a futóműves is van -, így egy telefon után felé kanyarodtam, s ez a hiba is el lett 3-4 perc alatt hárítva.
Most csucsuka, mert éjféltől meló...