Tevékenységtérkép
Gumiváltás
Írtam egy jó hosszú bejegyzést, magyarázatokkal, teszten való részvételről, előzményről, stb.
Mentés, és eltünt.
Úgyhogy berágtam. Így most csak annyi, hogy így 50 éves fejjel megváltozott a szemléletem, mert megváltoztatták.
4 évszakos gumijaim lettek, Taurus AllSeason XL 185/60 R15 méretben.
Nagyon tetszik egyelőre.
Végre ténylegesen használt gumikat fogok lecserélni 5 év múlva.
Az utóbbi időszak történései
4786 km
Az autó gond nélkül üzemel.
Bő másfél hónapja kapott a teljes karosszéria nanokerámia bevonatot. (9H mr fix)
Ez jó döntésnek bizonyult!
Hosszú távú vízlepergetés, hő- és karcállóság, fényezésvédelem.
Az első réteg hatékonyságának láttán kaptak az ablakfelületek és a lámpák is egy réteget, majd a kasztni egy második réteget is.
Esőben különösen imádom, hogy nem kell ablaktörlőzni, és a szutyok amit a kocsi magára húzna a vízzel együtt lepereg.
Szóval nagyon jó!
Kapott az autó előre Szatuna légterelőket, így esőben is meg lehet húzni most már az ablakokat.
Borsos Pistinek köszönhetően lett M5000-es szilikonolajam is.
A kéderekre szántam elsősorban a téli befagyás ellen, de a gumiabroncsoknak sem fog ártani.
Most pedig felkerültek a téli papucsok is.
Most még a gyári alufelnikre, mert nem sikerült gyári lemezt kerítenem.
De minden egyszerre úgysem megy, most ráadásul a lakásvétel-költözés-felújítás is mínuszol minket.
Úgyhogy e télen marad az alu a téli gumikkal.
185/65 R15
Még nagyon kellene kerítenem hótálcát, de egyszerűen nem tudok!
Univerzálissal is beérném, feltéve hogy be tudom tenni.
De eddig még olyat sem leltem...
Olajcsere - is...
(1)72296 km
Sikerült benéznem az olajcsere esedékességét, konkrétan túlszaladtam kb. 4 ezerrel.
Többek között erre is jó ez a blogoldal! Mivel gyanúsan régnek tűnt ez a fajta tevékenység legutóbbi fordulója, így fellapoztam a garázsblogot, és rá kellett ébrednem a balfaszságomra...
Az olaj a szokásos, Castrol Magnatec 10W40. Az olaj szűrő a szokásos Champion, viszont eddig C102-t használtam, most C030-as került bele. Ez laposabb...
A motormosó az eddigi Wynn's helyett K2 lett.
Cserélve lett a levegőszűrő is.
Illetve még az olajleeresztő csavar is új lett, mert a régi már eléggé le volt gyalázva.
Cserélve lett a vákumcső a karbitól az Econ műszer felé, jobban mondva a T elágazóig, mert ki volt keményedve és lecsúszkált a karburátor csonkjáról sűrűn.
A motortérben levő gumi benzincsövek is újak lettek.
Kellesz még a közeljövőben egy-két vízcsövet cserélni, illetve úgy néz ki, hogy a vízpumpa is megfárad. :(
De előbb egy sürgős jobbos taposócsere - ugyanis tenyérnyi helyen elgyengült.
Lesz még nyári gumi garnitúra csere, mivel megérkezett a rendelésem a "legolcsobbgumi.eu" jóvoltából.
De majd mindenről a maga idejében.
Köszönöm a VDF-KER-nek újfent az alkatrész illetve kenőanyag ellátást!
Azon belül is Lacinak, hogy összekészítette a rendelt dolgokat.
Lajosnak a segítséget, Robinak pedig a gyors rendelkezésre állást 12-es imbuszkulcs ügyileg...