A tegnapi napon plasztikai sebészetre ment a kisautókám.
2 napja végre sikerült lebeszélni a kollégámmal a műtét időpontját, így kilakatolódik a jobbos komplett küszöb, emelőbakokkal együtt, meg taposócserével kísérve.
  Nem tudom ki hogy van vele, de másnak is ennyire szar érzés amikor ki van csupaszítva a belseje, és ott kell hagynom valahol tákolásra?!
Nekem valamiért átkozott vacak ez! Tavaly azt hittem csak azért van ez az érzetem, mert amióta igazán összenőttünk az volt az első ilyen jellegű beavatkozás.
 ( Szándékosan nem veszem bele ebbe a farának a sérülését, mert akkor még új tagja volt relatív a családnak s csak egy autónak számított. De már régen több mint "csak egy autó"... )
De most még vacakabbul érzem magam, mint tavaly! Nem hogy hozzászoknék a helyzethez, inkább egyre idegenebb tőlem! Mindegy, mert túl kell esnie a beavatkozásokon ahhoz, hogy életben tarthassuk még...! Csak olyan, mintha megbecstelenítenék Csórikámat! :(
No sebaj! Remélem a héten elkészül, s majd bővebben beszámolok a fejleményekről.
Köszi Robinak a hazafuvart, és hogy még tegnap délután a hátsó szerelt emelőbakot beszerezte nekem. Ja, és szorítok neki, hogy ne legyen komolyabb gondja a... majd Ő tudja mire gondolok! :(

És még valami: Plósznak meg gratula!