Címke: brezova (1)

Tevékenységtérkép

Gyorsblog - csak úgy hiánypótlóként

 Csak egy pár sor, ugyanis az autó teszi a dolgát!
Semmi gond nincs vele hála égnek!

Augusztus elején részt vettünk az 5. Szovjet Autós találkozó főnapján, és azt kell mondjam hogy egy nagyon jól, rugalmasan és gördülékenyen szervezett találkozó volt, amiért köszönet Ifj. Kánya Zoltánnak.
Nekünk ez volt az első ennek a csapatnak a nagy részével, viszont voltak azért ismerősök úgy a KGST Party által, mint Polskis körökből.
Roppant vagány csapat, nagyon jó programsorral, ragyogó szervezéssel.
A KGST Partyk után a legjobb szervezés volt talán. S csak azért a KGST után mondom, mert ott az autók száma az utolsó években bizony a 300 felett volt jócskán, ami a szervezést is nehezíti. Le a kalappal, köszi Zoli hogy részt vehettünk!
Ezen a főnapon lenyomtunk 300 km-t, majd másnap a Brezovára már egyedül ruccantam át ugyanezen rendezvény utolsó napjára, a Szoci Autós Talira. Az is nagyon jó hangulatban és még változatosabb csapattal telt!
 Összességében a 2 nap alatt szűk 500 km-t ment a vas, természetesen hiba nélkül!
Album (a teljesség igénye nélkül) :
https://plus.google.com/u/0/photos/109285315903660229080/albums/6043300058166420177

Ma ismét autózás volt.
A párommal és az anyukájával ruccantunk ki egy kis túrára.
Az útvonal Rudabánya (bányászati múzeum) - Nagyvisnyó - Szilvásvárad - Bélapátfalva - Szarvaskő - Eger volt, Egerben picit bővebb időzéssel.
Remekül telt a nap, összességében 230 km-rel zártuk a napot, természetesen ismét gond nélkül.

 Augusztus első napján a kocsi kapott egy kis waxot, de sajnos már jóformán két hétig ha tart a fénye.
Most sikerült nagyon-nagyon-nagyon kedvező áron beszerezni a WS teleshopból ismert Platinum Ultimate szettet.
Ha az időm és az időjárás engedi le fogom tesztelni, és beszámolok mindenképp a tapasztalatomról.
Puszi - pacsi! :)