Tevékenységtérkép
2011.10.30. Vasárnap
Update!
Újabb fejlemények a vizsgára való felkészítés és egyben az általános állapotjavítás jegyében...
Hála a munkahelyemnek és a Közösségi Közlekedési Járművezetők Országos versenyén elért eredménynek némi plusz pénzhez jutottam. Így mindenképp hasznos felhasználásra törekedvén beszerzésre került egy hűtő a Zsigulátorba, mivel már jó ideje betegeskedik eme egység. Több helyen vérzik, így javítása is csak ideiglenes megoldás lenne.
A MasterSport alumínium-műanyag hűtője mellett döntöttem, melyet a VDF-KER és Robi jóvoltából sikerült elég baráti áron beszerezni.
Egyúttal megvásárlásra került fagyálló alu hűtőhöz, desztillált víz, termosztát ( mely szintén nem rendeltetésszerűen üzemelt ), üzemanyagszűrő, 2 db hátsó kerékjárati dobbetét, és egy sebváltó box. Ez utóbbiról a nyár folyamán beszélgettünk az üzletben, hogy jó lenne ha tudnának keríteni - tudtak. Mondanom sem kell sikerült ismét jól vásárolni, csaknem 13 ezer pénzt spóroltam összességében.
Tehát pénteken (10.28.) kerültek beszerzésre a dolgok, mondván 4 napi itthonlét alatt tudok haladni a bütyköléssel. Bár már aznap megjegyeztem Robinak, hogy ismerve magamat tuti hogy nem lesz sima menet. Biztos hogy valami nem lesz otthon, vagy beszopok valamivel stb...
Nos, így is volt.
A hűtő első ránézésre is különbözött a gyáritól, s ezt nem az anyagára értem.
Azon aggódtam először az üzletben, hogy a felfogatási pontok stimmeljenek, mivel ilyen szopásom volt már pár hónapja. Bár az is egy gyári hűtő volt, csak nem kockáé ezek szerint, mert a jobb oldali rögzítőpont véletlenül sem ott volt. Mivel gányolni nem akartam, így akkor visszakerült a régi. Majd ha összetudom hozni cserélődik jeligével...
Kérem szépen! Azt mondhatom, hogy a felfogatás stimmelt! Viszont egyedül az... :(
A betöltőnyílás máshova esik, a be- és kivezető ágak csonkjai máshol vannak (gyári csövekkel esélytelen összerakni), a hőfok-jeladó az ellenkező oldalon helyezkedik el, az elektromos ventilátor tartókonzoljának a felfogató pontjai halálgyengécskék. Ez utóbbiból egyet sikerült is elpattintani, pedig közel sem húztam meg annyira amennyire azt szükségesnek érezném. Nem művészet, hiszen a műanyag házból kialakított fészekben van egy anya és ebbe kell belehúzni a csavart mely a konzolt tartja. Pillanatragival orvosolva, miközben egy-két illető női felmenője nem éppen dicsérő szavakkal lett illetve.
Kettő csövet toldással alakítottam át az időközben megérkező Robi segítségével, és neki köszönhetem a bilincseket is, melyből az átalakítás miatt többletigény keletkezett. (Régóta tudom, de ez csak erősödött most bennem, hogy Robi csak sötétben szeret bütykölni... >: )
Közben Andi is befutott így az Ő használós autójára felkerültek a téli cipellők.
Mivel a derekam teljesen gatya lett az egész napi görnyedéstől és már sötét is lett, hűvösödött is, úgy döntöttem hogy vasárnap folytatódik a játék. Még Robinak a Suzira felkerültek a téli görgők, aztán betoltuk a pacimat az istállóba...
A mai napra megbeszéltük, hogy csörgetem Robit ha neki akarok kezdeni játszani, s jön segít kitolni a masinát. Fel voltam megszokásból éjféltől. Hajnalban megreggeliztem és tévézni kezdtem várva a világosodást. Sikerült is így maradnom... :( Robi hívására riadtam kb. 9 óra tájban, hogy kissé tovább pihizett de jön. Kicsit pipa lettem magamra, mert nem szeretem vesztegetni a drága időt, Robinak meg ezúton is köszi hogy ébresztett. Összekaptam magam gyorsan, Marcell fiammal kigurítottuk a Ladát, és folytattam ott ahol előző este befejeztem.
Mára végül is ezen a téren már csak az alsó csonk bekötése maradt, feltöltés-próba, és a hőfok-jeladó vezetékének a meghosszabbítása (ami ugyebár ellenkező oldalon van).
Mire Robi megérkezett már a próbaüzem zajlott ügyelve a hőfokra, mivel a hőfok-jeladó és a venti még nem volt bekötve. Szivárgás 95°C-ra melegítve majd visszahűlve sem volt tapasztalható. Közben Öcsikém elvitte a kis kék pokolfajzatot megjáratni, így folytattam teendőimet vezetéktoldással, saruzással, hűtő aljánál vezetékrögzítésekkel.
Jelentem kész vagyok, üzemel, úgy néz ki faszántos. Termosztát működik, venti szépen bekapcsol...
Tegnap még pihentetésül felkerültek a hátsó poccsgumik is.
Hátra van még a dobbetétek felrakása, de ahhoz mindenképpen segítségre van szükségem mert meglévő furatokhoz akarom igazítani. Így megvárom amíg Robinak lesz egy szabad félórája rám.
A héten még tisztításra és esetleg festésre kerül a gyári felnigarnitúra, mely immár kiegészült a Robi közbenjárásával. Így a téli garnitúra gyári felniken lesz. Úgy döntöttem - némi sugallatra - simább dolgom lesz így, mint mindig a Bömbi lemezfelnikkel játszani, mivel azok ugye 4x100-asok ezáltal a menetekre sincs túl jó hatással az agyban.
Folyt köv.
A Plósz Gyuszi meg el van tűnve... :(
10.31-ei további fejlemény: középbox csere, óra-lámpák-kapcsolók átvariálása megtörtént. Immáron működik a hátsó szélvédő-fűtés visszajelző lámpája és a fékolaj szintcsökkenés visszajelzője is. S ami még engem is meglepett: a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető visszajelző lámpa is... Soha nem tudtam, hogy ilyen is van benne... :(

2010.06.19. Szombat
Többek kívánságára ...
Felkerültek a papucsok ,meg lőttem 1-2 képet az ablakemelő átalakított formájáról .
Ablakemelő bevált ,megcsinálom a bal hátsón is .
Kerék szokatlan még mindig a régi 14"-os nyári után ,főleg hogy azokon per 60 -as gumcsik voltak .
De tetszik ,csak még szoknia kell a szememnek ...
Ami számomra a lényeg ,hogy a felniközép szépen felfekszik - így támaszt . Lötyis csavarokkal lett feltéve -így az a része is stabil . ( A 14-es felnikről ezeket nem mondhattam el ,ezért nem is éreztem magunkat biztonságban velük .)
Várom az észrevételeket ...

2010.06.17. Csütörtök
Apró ,de fontos lépések ...
Először is a szélvédősnél felragasztott hátsó ajtó ablakemelőt nem fogta meg a szélvédő ragasztó . 2 napi száradás után elég volt megmozdítani az ablaktekerőt és el is engedte .
Erről ennyit ...
VDF-KER-ben jártunkkor vettünk Robival hagyományos ablakrögzítő sínt . A mai napon az egyik oldalon megcsináltam ,ha beválik akkor a másik hátsó ajtó is így lesz megoldva .
A sínbe nyomtam FBS ragasztót , belső gumitömlőből vágtam csíkot s kettéhajtva belenyomtam a sínbe ,majd ebbe is FBS-t nyomva felkocogtattam az üveg alsó peremére . Rögzítőlappal a bowdenre rácsavarozva ,majd ablak tökig felhúzva .
Jelenleg száradás alatt . Vettünk kárpitbolhákat is ,mert a régiek igencsak megfáradtak .
Tegnap elvittük a kerekeket a jól bevált Robi-gumishoz ,Pusihoz .
Ő közölte hogy nem rakná fel a gumikat ,mert ahová felfeküdne a gumiperem nincs lefestve . S mivel az alu is idővel korrodál ,ez okból ereszteni fog a kerék .
Nos felnik haza ,este még Robi lenyomta egy réteggel ,reggel meg én a 2. réteggel .
Délre a napon szépen megszáradt . / Elgondolkodtató ,hogy általában a gumisok minden szívfájdalom nélkül felrakták volna a gumit a homokszórt, festetlen felületre . Mindig tanul valamit az ember ... /
Így már a felnik is fel vannak gumizva ,a felrakásra a mai napon már nem került sor .
A gumik annyira nem tettszenek rajta ,de szerintem csak meg kell szokni . Végül is gyári méret ...
Folyt .köv.

2010.04.18. Vasárnap
UPDATE !
Mehetünk újra homokfúvatni ...
Gondoltam elsütöm a poént - kapcsolódva Robi blogjához egy picit !
Míg a Suziban száradt a szélvédőragasztás ,Öcsikém beugrott hogy festegessünk felnit .
Egyenlőre 1 réteg ment fel a felni belső felületére ebből a cuccból :
Ma folytatás következik .
Egy kérdés még megválaszolatlan ,amit szintén ma tesztelünk ... Vajon elviseli-e majd ez a festék az akrillakkot ?
Hamarosan megtudjuk ...
Este volt egy kis baromfi-futómű zsírzás és melegítés .
Kellemesen befáradtam a végére ...
Nos ,le lett fújva a külseje is ,illetve a belseje megkapta a 2. réteget . Képek mellékelve ...

http://www.kohazy.hu/upload_files/thumb_kozepes_257100_1.jpg
Ma folytatás következik .
Egy kérdés még megválaszolatlan ,amit szintén ma tesztelünk ... Vajon elviseli-e majd ez a festék az akrillakkot ?
Hamarosan megtudjuk ...
Este volt egy kis baromfi-futómű zsírzás és melegítés .
Kellemesen befáradtam a végére ...
Nos ,le lett fújva a külseje is ,illetve a belseje megkapta a 2. réteget . Képek mellékelve ...
2010.04.09. Péntek
Bár még nem értem a kerék-projekt végére ,de most van egy kis időm - meg kedvem - írkálni ...
Tehát ...
Eladásra kerültek a 14 "-os alufelnik ,ugyanis a gumik a profiljukat tekintve még bőven megfelelőek voltak ,viszont 8 évesen már közük nem volt egy gumiabroncs tulajdonságaihoz - kikeményedtek ,elfáradtak . Azokon a felniken a 195/60 -as gumik mutattak igazán jól ,ám elég ritka méret 14 "-osban s ha még hozzá is jutna az emberfia akkor aranyárban adják . Így - nem kicsit Robi ráhatására is - a 13-as visszaállásra hajlottam .
A nagyokat kb. 2 hete meghirdettem a Duen-en 45-be ,másnap el is vitték 40-ért . Mindenképp sokküllős 13-ast szerettem volna ,mert mindig is nagyon tetszett nekem . Egy kedves klubtársunk hozott is nekem mutatóba ,ám - mivel közben tájékozódtam némi segítséggel e felnik jelenlegi árfekvéséről - árban nem tudtuk közelíteni álláspontjainkat . Így végül Tiszafüredre kirándultunk- szintén Robival- egy szeles ,mogorva március végi napon ,ahol 20 ezerért kínáltak ilyen felnigarnitúrát. Ezt némi agyalás és alkudozás után 15-ért el is hoztuk . A kivetnivaló annyi volt a gurigákkal kapcsolatban ,hogy nagyon kókány módon volt lefújkálva vagy 3-4 réteg festékkel . Viszont abszolút sérülésmentesek .
Napok teltek el ,majd hogy lett kis időm gondoltam neki állok kromofág segítségével tisztogatni . Na ,már a legelsőnél kiderült ,hogy ez nem fog olyan könnyen zajlani ,ahogy Jánoska elképzelte ! Éppen csak ,hogy megoldotta a felső 1-2 réteget .
Ekkor érkezett meg ismét Robi ,aki látva - és hallva - lelkiállapotomat ,megcsörgette egy ismerősét ,hogy esetleg szűk régiónkban tud e homokszóróst - reális áron .
A bizonyos ismerős ajánlott is egy srácot ,akiről kiderült hogy ismerem is - a robogómat anno hozzá hordtam javítani ,ha esetleg kínja volt. Akkor még egy robogó és mezőgazdasági kisgép javító cégnél melózott ,csak aztán irányt és tevékenységet váltott . Felhívtuk és mondta vigyük el a kerekeket,megnézi mit tehet az ügy érdekében . Megnézte és közölte ; tud tenni az ügyem érdekében .
- És mégis mennyibe fog ez fájni nekem ? - kérdeztem . Erre ő : -Ha csak kívülről homokol ,akkor 3 ezer a 4 felni .
Egyből felcsillant a szemem tudván ,hogy városunkban ennyiért csinálnak 1 db-ot általában . Rá is kérdeztem rögvest : -És ha belülről is nyomatja ?
- Akkor 7 ezer a 4 db .
Fülig ért a szám abban a pillanatban ,hogy relatív olcsón megúszom a dolgot ,ráadásul szopás-nyelés-fuldoklás-marás mentesen .
A mai napon elhoztuk a letisztított felniket - na kivel ? Hát persze hogy Robival !
Itthon áttörölgettem hígitós ronggyal ...
Itt tartok jelenleg .
Most agyalás van ... Ugyanis ! Gondolom páran már találkoztatok a PlastiDip nevű termékről szóló leírásokkal ! Ha nem ,keressetek rá ! Érdekes egy jelenség lehet ...
Ezzel szándékoztam lefújni . Beszéltem a forgalmazóval , a spray változattal olcsóbban jövök ki ,de a 4 db sokküllős felnire kell a minimum 4 flakon ,melynek darabja 3400 HuF körül van . Ez még hagyján ,ha valóban olyan szuper termék ,mint ahogyan állítják . De mi erre a garancia ?!
Nálunk Miskolcon picivel többért szintereznek 1 felnit - 4000 körül . Akkor már inkább az . Nos a 4 rongyot darabjáért meg kurva soknak találom ...
Marad a hagyományos festés ...
Kérdésem lenne viszont a tapasztaltabbakhoz !
Ugyebár ez most egy tiszta alu felület . Kell -e alapoznom ? Vagy elég ,ha egy réteg festéket ráködölök ,majd száradás után telibe fújom ? Lakkozni célszerű vagy nem muszáj ?
Egyenlőre ennyi . A további fejleményeket szintén megosztom.
Kellemes tavaszt mindenkinek !
Ui .: Köszönöm Robinak a fuvarozást ,a segítséget, az ismeretségi körét ,hogy VAN nekem egyáltalán és a türelmét a nyavalygásaimhoz !