Tevékenységtérkép
Nem tervezett bütykölés...
Április 30-án ásványgyűjtésen voltunk ismét a Mátrában.
Haza érkezvén még megálltunk egy boltnál, majd amikor indulni akartam szomorúan hallottam, hogy az önindító nem áll vissza alaphelyzetbe, hanem darálás hallható. Betoltuk, majd hazamentünk.
Május elsején - mivel a munka ünnepe - dolgoztam, de nem mertem megrizikózni az autóhasználatot már csak azért sem, mert nem volt kedvem egyedül tologatni sehol.
Így hát mára - május 2-ára - maradt a feladat a probléma felderítésére.
Volt már két, évekkel ezelőtt lecserélt önindítóm, úgy gondoltam első körben megpróbálok összehozni azokból egy üzemképeset. S ha nem megy, akkor még mindig ki tudok dobni az ablakon huszonezer forintot.
Nem mellesleg picit dühös voltam, de nem tudtam haragudni az öreg Ladára, mivel most is hazahozott egy 300 km-es túráról, és csak itthon jelezte a rosszulét fennforgását.
Na szóval ma rá kellett döbbennem, hogy a már leszerelt önindítók nyilván nem véletlenül lettek leszerelve. De ráadásul olyan gatyák, hogy erőteljes felújításra szorulnának. De ebből elegem van már, így hát a maradék kacat megy holnap a MÉH-be, mert nem óhajtok már gyűjtögetni több lomot.
Mint kiderült egyébként az üzemben levő önindítónak annyi baja volt, hogy a mozgató kar (villa) egyik szára eltört, így nem tudta vissza engedni alaphelyzetbe a fogaskereket mivel megszorult.
De ha már atomjaira lett szedve vizsgálat céljából, hát át is lett takarítva csacsi-ragyira - legalább is belül.
Durván sötét lett mire sikerült visszavarázsolni a helyére.
Majd ahogy az útban levő vákuumcsöveket, vezetékeket tettük vissza illetve ellenőriztük, a gerjesztés vezetékének a toldását is megmozgattuk. Szerintem ez volt a baja a töltésemnek...
Ugyanis a közelmúltban történt fesz.szab. csere után egy nappal elszállt a töltés lámpám, és a gerjesztés csak akkor indult meg, ha felpörgettem a motort 3000 fordulatra.
Ugyebár ennél a generátor típusnál a töltéslámpa indítja a gerjesztést normál működésnél. Én akkor azt hittem, hogy kiégett az izzó. Sebaj, mert töltés van, csak másként, és majd ha nagyon nem lesz más dolog, és nagyon ráérek kicserélem a műszerfalban az izzót.
Viszont most hogy a gerjesztés toldatot megmozgattuk, sanszos hogy ott nem volt kontaktus normálisan, ugyanis jó lett a töltés lámpa is, és vele együtt azonnal indítja a töltést is.
Száz szónak is egy a vége: jó lett a vas ismét, nem kellett huszonezret kivágni az ablakon, pusztán Lajosnak sikerült elcsesznem a délutánját illetve estéjét, amiért sűrű bocsánatot kérek!
Aprócska, ám annál fontosabb beavatkozás
Nem terveztem így a nappali mínusz 10 fokokban bütykölést, bár gyűlnek a tennivalók tavaszra.
Viszont a fesz.szabályzóm már hetek óta kínlódott, és azt mégsem akartam megvárni míg természetesen munkába menet, éjszaka adja meg magát teljesen.
Random ugrált ki full töltésre a műszer, ezzel párhuzamban erősödtek a fogyasztók fényei, hangjai...
Mondjuk szavam sem lehet, mert utoljára 2010 nyarán volt gondom ezen a téren, csak most az időzítés nem volt patent.
Mindegy, ma cserélve lett.
A Samara új féle fesz.szab.ja ment bele ismét, mivel gyárilag a Samara generátora van fent. (G.224)
S ha már bontani kellett, egyúttal a tartalék, új ékszíjat is feldobtam. Erősen repedezett volt már a régi a fogak között.
Aztán hazaindulva érdekes csörgő hangot hallottam a motortérből, amit nem fogadtam kitörő örömmel.
Bekukkantva aztán észrevettük Lajossal, hogy a vízpumpa ékszíjtárcsájának mind a három csavarja fel van lazulva.
Valószínüleg már fel volt egy ideje, csak rá volt gyógyulva a tengelyre, s most az ékszíj feszítése után a terhelés megkottyantotta.
Sebaj, ezek is meghúzva.
Tavasszal lesz pár ellenőrizni való, meg olajcsere - ezekről majd akkor.
Köszönet a VDF-KER-nek az ismételt rugalmasságért a beszerzést illetően, köszi Béci!
Lajos bácsinak is köszi a segítséget!
Akku csere
A mai napon új akksit kapott a járgány!
Ugyan konkrét, a csere szükségességét jelző jelenség még nem volt, de kimérettem a régit és már csak szűk 40 %-os volt.
A télnek így nem lett volna szerencsés nekiindulni.
Az új akku egy Electric Power 55 Ah-s, 420A indítóáramú jobb pozitívos termék lett, melyet a Jász-Akku gyárt.
Bár ez is elvileg gondozásmentes, de legalább van lehetőség belekukkantani.
Árban is tűrhető, némi beszélgetés után 13 ezer pénzért sikerült elhozni az Akkucentrumból az eredeti 14.500 helyett.
És van rá 2 év garancia.
Ott helyben ki is cseréltem. Rámérettem az eladóval a töltésre is, 13,3-13,4-et mért.
Így az a meglátásom, hogy töltés ügyben lesz még teendőm, mivel minimum 13,8 V-nak azért illene lennie.
Más:
A Platinum hatása tart, elégedett vagyok vele.
2010.12.15. Szerda
Mivel már bő egy hónapja nem mozgok vele ,gondoltam nem árt ha megyek vele vagy két kört . Így a fékek sem állnak be ,tárcsa sem rozsdásodik meg és egyáltalán átkenődnek a forgó alkatrészek .
No ,meg erőteljesen csábított már a havas út látványa a ház előtt .
Megmondom a frankót . Nem igazán tudtam mit kezdeni a nyári gumikkal a kőkeményre taposott havon . Ez jó eséllyel betudható annak is ,hogy lehetősége sem volt a gumiknak bemelegedni sem .
Azért mentem vele vagy 2 utcányi kört ,így magam is lenyugtattam és a kocsi is meg lett mozgatva .
Örülök ,hogy részt tudtam venni a Klub közgyűlésén és így találkoztam a régebbi ismerősökkel , illetve személyesen tudtam talizni olyan emberekkel ,akikkel már rengeteget beszéltem neten .
Még inkább megerősítést nyert bennem : roppant jó kis csapat ez .
Robiéknak ezúton is köszönöm a fuvart !
Ha nem lenne bejegyzés addig - ami valószínű ;
Mindenkinek BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYt kívánok !
2010. 07.27. Kedd
Eleve úgy is mentem el odáig ,hogy a generátor 15-ös pontjáról lehúztam a sarut ,hogy ne legyen gerjesztés .
Elképesztő ,hogy mennyit levesz a gerjesztés a teljesítményből .
Így érződik igazán ,amit annak idején nem hittem el. Konkrétan anno az "N" csoportos autónkban volt egy kapcsoló ,amivel a gerjesztést lehetett kiiktatni . Az akkori pilótám mondta is ,hogy ez azért jó ,mert egy emelkedőn vagy kigyorsításkor 2-4 lóerőt is lehet a gerjesztés pár másodperces nélkülözésével nyerni ,ami bizony versenyen fontos másodperceket faraghat le .
Ez most így széria motornál sokkal jobban kihangsúlyozódott .
S most kövezzetek meg !
Ahogyan a buszt vártam a megállóban és a villanyász bácsi állt be Öcsivel az udvarba - döntöttem .
Szép ez az autó ,baromira tettszik nekem . És milyen jó a hangja ... Soha ,vagy talán csak egyszer hallottam kívülről .
Egyszerűen nincs szívem eltékozolni . Nézegetve a Lada árakat jó ha 100 E pénzt kapnék érte .Azzal pedig lófasznyit lennék beljebb egy másikféle autó vásárlásánál . Hát ne lakják le holmi dinnyés "kereskedők" !
Én tudom azt ,hogy csak a motorja többet ér 100-nál !
Tőlem - és az anyagiaktól - telhetően megpróbálom rendbe tenni ,aztán tart ameddig tart . Ha minden kötél szakad ,akkor 1-2 év múlva kiárulom alkatrésznek . Még akkor is sokkal jobban járok .
Ha most hülyének néz valaki - hát tök igaza van... De egyszerűen nem visz rá a lélek az eladásra ,hisz ismerem mint a tenyeremet és soha nem szívatott meg .
Ez van ! Aztán majd lesz valahogy ...
Hiszen mindig van valahogy !