Archívum: 2011 (18)

Tevékenységtérkép

2011.11.10. Csütörtök

Ismét 2 év műszaki :) , és fekete környezetvédelmi matrica :( .
Sima-laza volt a vizsga, aminek nagyon örülök. :)

2011.11.07. Hétfő

Ahogy ígértem pár kép az eladásra szánt Bömbi felnikről és a rajtuk levő gumikról.
Mint jeleztem, ráfér egy kis helyrepofozás a felnikre... Viszont nem ütnek, nem padkázott felnik. Sajnálom is őket kicsit, de már így is annyi lomot tárolok feleslegesen, hogy az már őrület.
Némi csiszolás után rádurranthattam volna egy réteg festéket, de nem szeretnék senkit hülyének nézni. Így egyszerűbb homokolni is, és egyedi elképzelés alapján festhető... ;)
S nem utolsó sorban nem árulok zsákbamacskát! ;)
Írok inkább a képekhez. ;)

2011.11.06. Vasárnap

Gyorsblog- UPDATE!

 Felkerültek a téli papucsok - immár gyári felnin. :)
 Előtte kijelölésre kerültek az új dobbetétek furatai, s felkerült hátra. Előre meg visszamentek a régiek, hiszen azoknak semmi gondjuk. ;)
Ezzel egy időben döntöttem: eladóak a Bömbi lemezfelnik, 2 db Rosava sejtmintás és 2 db Kormoran (azt hiszem) gumcsival. 13"-osak, több pontos adatot holnap teszek közzé mert már csak a bejövetelem után jutott eszembe a téma, s lusta voltam vissza ki menni. Viszont mindenképp eme szűk körrel kívántam tudatni először a tényt. ;)
Amúgy a Bömbifelnik kívánnak jelenlegi állapotukban törődést, ami homokolásból és fényezésből áll. :( :D   A Gumik profilmélysége frankó, de öregecskék (DOT). Így hóban csapatni még tuti, de kicsúszkált úton már nem sokat érnek. Ez hozzátartozik az igazsághoz. Ár: 13000 kompletten. Aztán vevő személyétől függően változhat... ;) :D ;)
 Karbicseket a mai napon szervizeltem, így azzal sincs egyenlőre már gondom.
 Képeket holnap lövök, ha más akció nem jön közbe.
Folyt. köv. hétfőn. ;)
 

2011.10.30. Vasárnap

Update! ;)
 
 Újabb fejlemények a vizsgára való felkészítés és egyben az általános állapotjavítás jegyében... :)
 Hála a munkahelyemnek és a Közösségi Közlekedési Járművezetők Országos versenyén elért eredménynek némi plusz pénzhez jutottam. Így mindenképp hasznos felhasználásra törekedvén beszerzésre került egy hűtő a Zsigulátorba, mivel már jó ideje betegeskedik eme egység. Több helyen vérzik, így javítása is csak ideiglenes megoldás lenne.
 A MasterSport alumínium-műanyag hűtője mellett döntöttem, melyet a VDF-KER és Robi jóvoltából sikerült elég baráti áron beszerezni. :)
Egyúttal megvásárlásra került fagyálló alu hűtőhöz, desztillált víz, termosztát ( mely szintén nem rendeltetésszerűen üzemelt ), üzemanyagszűrő, 2 db hátsó kerékjárati dobbetét, és egy sebváltó box. Ez utóbbiról a nyár folyamán beszélgettünk az üzletben, hogy jó lenne ha tudnának keríteni - tudtak. ;) :) Mondanom sem kell sikerült ismét jól vásárolni, csaknem 13 ezer pénzt spóroltam összességében. :D
 Tehát pénteken (10.28.) kerültek beszerzésre a dolgok, mondván 4 napi itthonlét alatt tudok haladni a bütyköléssel. Bár már aznap megjegyeztem Robinak, hogy ismerve magamat tuti hogy nem lesz sima menet. Biztos hogy valami nem lesz otthon, vagy beszopok valamivel stb... :O
Nos, így is volt.
 A hűtő első ránézésre is különbözött a gyáritól, s ezt nem az anyagára értem.
Azon aggódtam először az üzletben, hogy a felfogatási pontok stimmeljenek, mivel ilyen szopásom volt már pár hónapja. Bár az is egy gyári hűtő volt, csak nem kockáé ezek szerint, mert a jobb oldali rögzítőpont véletlenül sem ott volt. Mivel gányolni nem akartam, így akkor visszakerült a régi. Majd ha összetudom hozni cserélődik jeligével...
 Kérem szépen! Azt mondhatom, hogy a felfogatás stimmelt! :) Viszont egyedül az... :(
A betöltőnyílás máshova esik, a be- és kivezető ágak csonkjai máshol vannak (gyári csövekkel esélytelen összerakni), a hőfok-jeladó az ellenkező oldalon helyezkedik el, az elektromos ventilátor tartókonzoljának a felfogató pontjai halálgyengécskék. Ez utóbbiból egyet sikerült is elpattintani, pedig közel sem húztam meg annyira amennyire azt szükségesnek érezném. Nem művészet, hiszen a műanyag házból kialakított fészekben van egy anya és ebbe kell belehúzni a csavart mely a konzolt tartja. Pillanatragival orvosolva, miközben egy-két illető női felmenője nem éppen dicsérő szavakkal lett illetve. :@
 Kettő csövet toldással alakítottam át az időközben megérkező Robi segítségével, és neki köszönhetem a bilincseket is, melyből az átalakítás miatt többletigény keletkezett. (Régóta tudom, de ez csak erősödött most bennem, hogy Robi csak sötétben szeret bütykölni... >: :D )
Közben Andi is befutott így az Ő használós autójára felkerültek a téli cipellők.
Mivel a derekam teljesen gatya lett az egész napi görnyedéstől és már sötét is lett, hűvösödött is, úgy döntöttem hogy vasárnap folytatódik a játék. Még Robinak a Suzira felkerültek a téli görgők, aztán betoltuk a pacimat az istállóba...
 A mai napra megbeszéltük, hogy csörgetem Robit ha neki akarok kezdeni játszani, s jön segít kitolni a masinát. Fel voltam megszokásból éjféltől. Hajnalban megreggeliztem és tévézni kezdtem várva a világosodást. Sikerült is így maradnom... :( :D Robi hívására riadtam kb. 9 óra tájban, hogy kissé tovább pihizett de jön. Kicsit pipa lettem magamra, mert nem szeretem vesztegetni a drága időt, Robinak meg ezúton is köszi hogy ébresztett. Összekaptam magam gyorsan, Marcell fiammal kigurítottuk a Ladát, és folytattam ott ahol előző este befejeztem.
Mára végül is ezen a téren már csak az alsó csonk bekötése maradt, feltöltés-próba, és a hőfok-jeladó vezetékének a meghosszabbítása (ami ugyebár ellenkező oldalon van).
Mire Robi megérkezett már a próbaüzem zajlott ügyelve a hőfokra, mivel a hőfok-jeladó és a venti még nem volt bekötve. Szivárgás 95°C-ra melegítve majd visszahűlve sem volt tapasztalható. Közben Öcsikém elvitte a kis kék pokolfajzatot megjáratni, így folytattam teendőimet vezetéktoldással, saruzással, hűtő aljánál vezetékrögzítésekkel.
 Jelentem kész vagyok, üzemel, úgy néz ki faszántos. Termosztát működik, venti szépen bekapcsol...
Tegnap még pihentetésül felkerültek a hátsó poccsgumik is.
Hátra van még a dobbetétek felrakása, de ahhoz mindenképpen segítségre van szükségem mert meglévő furatokhoz akarom igazítani. Így megvárom amíg Robinak lesz egy szabad félórája rám. ;)
A héten még tisztításra és esetleg festésre kerül a gyári felnigarnitúra, mely immár kiegészült a Robi közbenjárásával. Így a téli garnitúra gyári felniken lesz. Úgy döntöttem - némi sugallatra - simább dolgom lesz így, mint mindig a Bömbi lemezfelnikkel játszani, mivel azok ugye 4x100-asok ezáltal a menetekre sincs túl jó hatással az agyban. ;)
Folyt köv.
 A Plósz Gyuszi meg el van tűnve... :( ;)

10.31-ei további fejlemény: középbox csere, óra-lámpák-kapcsolók átvariálása megtörtént. Immáron működik a hátsó szélvédő-fűtés visszajelző lámpája és a fékolaj szintcsökkenés visszajelzője is. S ami még engem is meglepett: a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető visszajelző lámpa is... :) :) Soha nem tudtam, hogy ilyen is van benne... :( :D

2011.10.23. Vasárnap

  Lassan, de biztosan haladgatok az autó rendbetételével.
 A beltér is ki lett takarítva az eszméletlen mennyiségű portól, ami a lakatosmunka melléktermékeként lepett be mindent.
 Rendesen szopóág volt, de erre számítottam is. :(  Porszívóval amit tudtam összegyűjtöttem, aztán a résekből és légbefúvókból kompresszorral kinyomattam, majd újból porszívózás. Műszerfal és egyéb műbőr és műanyag alkatrészek (könyöklő, tetőkárpit, kalaptartó, küszöbtakarók) tisztítása Clin-nel, majd ugyanezek szilikonos kezelése a Robinak köszönhető szilikonos kendőkkel. :)
Ugyancsak Robinak, illetve fúróhegyeinek hála az új küszöbre elkészültek a furatok a belső borítóelemek rögzítésére.
 Bekerültek az ülések, szőnyegek, bár az utóbbiakra még rá fogok áldozni némi időt, hogy szebbé varázsolódjanak.
Megoldottam az alapjárati problémát is, és újra világítanak az első ajtókba épített piros "méretjelzők" is. :) ;)
  Ami még hátra van:
      - kerékjárati dobbetétek berakása, de még hátsó nincs. :(
      - poccsgumik felfabrikálása,
      - a téli gumik átrakása a BMW lemezfelnikről Lada gyári felnikre, így kizárva az ezirányú szarakodást a vizsgán,
      - ha sikerül összehoznom, akkor még egy új hűtőbe beleinvesztálok ,mert már egyre inkább szökik a cucc belőle. :(
      - fékrendszer ellenőrzése.
 Köszi a segítséget az Öcsikémnek és az aránylag jó időnek! ;) :D
 Valószínűleg műszaki vizsga után jelentkezek. ;)

Ui.: Ismét egy projektelem van kibontakozóban, de erről később és majd inkább Robi... ;) :) :)

2011.10.19. Szerda

Hazahoztam a masinát a lakatostól.
Amit kértem megcsinált rajta, sőt még többet is. Azt kell mondjam, hogy örülök hogy egy ideig nincs ilyesmire gondom. Bár tisztában vagyok azzal, hogy már a tornyok fognak következni meg ilyesmi kényes helyek - mivel ez többek között még érintetlen... :O
Az ajtók kritikus részei lettek kivágva és foltozva, teljes jobb oldali küszöb csere, ideértve a hátsó emelőbakot is és a padlólemez egy része a jobb oldalon. Aztán lealapozta a srác, és kifújkálta az üregeket fáradt olajjal. Ezt egyébként tavasszal már jó időben megfogom vele ismételtetni, mert most azért annyira már nem akart kúszni a trutyi. :( ;)
  Csak ez az átkozott por mindenütt... Kívül-belül fémpor... Gyűlölöm! :@
Az eredeti terv az volt, hogy a mai napon belső, külső takarítás, aztán festés.
Végül mivel kellőképpen hulla vagyok kénytelen voltam belátni hogy nem fog ez beleférni egy napba. Ezért próbáltam ésszerű sorrendet felállítani.
Így reggel amikor hazaértem lemostam kívül, áttöröltem, hagytam alaposan megszáradni. Aztán maszkolgatás és adtam neki színt. A gyönyörűtől távol áll ugyan, ,mert gittréteg nem került rá, de legalább egyszínű és a vizsgán sem fognak emiatt baszogatni hogy itt meg ott hólyagos.
 Úgy döntöttem a beltér porosan marad, így ha még sikerülne is festéknek bejutni az utastérbe, akkor az a porra szállva talán könnyebben eltávolítható. Belső takarítás majd valamelyik nap megtörténik, aztán mehetnek vissza a cuccok bele. ;)
Le lett még cserélve a váltóolaj, Castrol Manual 75W90es ment bele. Valami oknál fogva a legutóbbi rendelésem leadásakor csak 1 liter rendeltem. Aztán Robi megkérdezte amikor mentünk az autóért, hogy nem lesz az 1 lityi kevés egy picit?!
Hát dehogynem! Fingom sincs miért rendeltem egyet, amikor 1,35 liter kell a váltóba... Így még egy autósboltot útba ejtettünk, és vettünk még egyet csaknem háromszor annyiért, mint amennyiért a BGM küldi el nekem. :( Ez van!
Utólag már leesett, hogy azért rendeltem egyet mert volt még egy majdnem teli flakon nekem. Csak azt elkérte Robi 1-2 hónapja, aztán eszembe sem volt már cseredarabot beszerezni. ;) Mindegy, megoldódott. :)
 Valami oknál fogva megszűnt az alapjáratom. Nem kicsit bosszant, mert nem volt ilyen problémám! Egyenlőre nem tudtam e bibit elhárítani, úgyhogy ez is hátra van még. Aztán fékrendszer ellenőrzés és mehet vizsgára - elméletileg. ;)
  Köszönöm szépen Robinak a fuvarozgatást és az anyagbeszerzést, erőteljesen megkönnyítette a dolgomat. :) ;)
Ja, kerülnek fel poccsgumik a napokban, hátha kímélni tudom a taposókat azzal, hogy nem közvetlenül odacsapódik minden a kerekektől.
Egyenlőre ennyi... :)


2011.10.12. Szerda

  A tegnapi napon plasztikai sebészetre ment a kisautókám. :)
2 napja végre sikerült lebeszélni a kollégámmal a műtét időpontját, így kilakatolódik a jobbos komplett küszöb, emelőbakokkal együtt, meg taposócserével kísérve.
  Nem tudom ki hogy van vele, de másnak is ennyire szar érzés amikor ki van csupaszítva a belseje, és ott kell hagynom valahol tákolásra?! :O
Nekem valamiért átkozott vacak ez! Tavaly azt hittem csak azért van ez az érzetem, mert amióta igazán összenőttünk az volt az első ilyen jellegű beavatkozás.
 ( Szándékosan nem veszem bele ebbe a farának a sérülését, mert akkor még új tagja volt relatív a családnak s csak egy autónak számított. De már régen több mint "csak egy autó"... )
De most még vacakabbul érzem magam, mint tavaly! Nem hogy hozzászoknék a helyzethez, inkább egyre idegenebb tőlem! Mindegy, mert túl kell esnie a beavatkozásokon ahhoz, hogy életben tarthassuk még...! Csak olyan, mintha megbecstelenítenék Csórikámat! :(
No sebaj! Remélem a héten elkészül, s majd bővebben beszámolok a fejleményekről.
Köszi Robinak a hazafuvart, és hogy még tegnap délután a hátsó szerelt emelőbakot beszerezte nekem. Ja, és szorítok neki, hogy ne legyen komolyabb gondja a... majd Ő tudja mire gondolok! :O :( ;)

És még valami: Plósznak meg gratula! :D

2011.10.08. Szombat

  Mivel Robiék elmentek az őszi talira Pápára, szembesülnöm kellett azzal a ténnyel hogy ősz van.
  Ez három okból is érzékenyen érintett.
  Egyrészt egy hónap múlva lejár a Lada műszakija és még semmit nem sikerült fabrikálnom.
Másodrészt a Közgyűlésen elő akartam állni egy tavaszi találkozó tervezettel, de még igencsak gyerekcipőben van a dolog. Kissé bele kellene húznom, mivel az előzetes igényfelmérés alapján érdeklődő szép számmal lenne...
Harmadrészt a tél előtti garázsfestés még nem történt meg.
  Nos, a garázs lazúrozás kipipálva.
Lefedtem a Robi oldalán levő szellőzőrést, és a nyáron vásárolt Paint Zoom-ot letesztelve kivitelezésre került a dolog. A kisfiam - Marcell - segítségével ugyan, mivel időközben kellett szembesülnöm azzal is, hogy a hosszabbító egyéb tevékenységek miatt nem tartózkodik itthon. Így rögtönzött hosszabbítós megoldással zajlott a dolog.
Egy biztos! Annyira nem fogom ajánlgatni ezt az eszközt senkinek. Még vizes bázisú festésekre csak-csak, de oldószereshez már eléggé fos. A takarítása miatt elsősorban.
Amúgy egyenletesen fest meg minden ilyesmi rendicsek lenne...  De ha azt veszem, hogy ecsettel fele ennyi festékből megúsztam volna, akkor elgondolkodtató...
  Mindegy, ez legalább letudva!
  Következő lépés mindenképp az autó, némi lakatolás, festegetés ha az idő úgy engedi, meg ami még szükséges a vizsgára.
Ezzel párhuzamban megpróbálok a tali ügyben is lépéseket tenni...
  Képek nem készültek, mivel a garázs ugyanolyan barna mint volt, csak éppen kapott plusz egy védőréteget. ;)

2011.07.27. Szerda

  Nagy örömömre szolgált,hogy végre én is meg tudtam jelenni a Club 126 nyári találkozóján!
  Jó volt újra találkozni az ismerős emberekkel, s jó volt új arcokat megismerni.
Bár csak a szombati napot tudtuk a csapattal tölteni, ugyanis eléggé zsúfoltra sikeredett program szempontból a családi vakáció, de így is nagyon jól éreztük magunk.
  A nyaralás úgy kezdődött, hogy sikerült rávennem a család többi tagját a 07.16-i hajnali indulásra, így 3:40-kor el is indultunk. Valahogy kifelé növök már a száguldozásból - főleg családostul -, s ezáltal lightos 105-115 km/h sebességgel gyér forgalomban tehettük meg az utat. Arról nem beszélve, hogy többször is tudtunk megállni a gyerkőcökkel. Mivel elhatároztam hogy ezentúl csak Lukoil-os 98-as benyát tankolok, az utat is így terveztem meg e kutak érintésével.
Reggel fél 8 után nem sokkal értünk le Balatonmáriafürdőre. Mivel a ház átvétele 9 óra utánra volt tervezve, leparkoltam a közelben levő kedvenc ottani kajáldánk parkolójába, és pancsizással kezdtük meg a nyaralást.
Hál'istennek elég jó időt fogtunk ki ismét. Az utolsó másfél nap volt kissé csapadékos, de fürdeni a hőmérséklet és a vízhőmérséklet kellemességének köszönhetően még akkor is lehetett.
  Szombat délelőttig (07. 23.) volt Balatonmáriafürdőn a megszokott ház kibérelve. Megbeszéltem a tulajjal, hogy mi reggel 8-kor mindenképp indulni fogunk onnan, mert Agárdra szeretnék érni fél 10-ig a VII. Nemzetközi Fiat 126 Találkozóra. ;)
  Így is történt. Szemerkélő esőben tettük meg az utat odáig, és sajnos ott is ez fogadott. Viszont a regisztrációs bejárat meglátogatása után beljebb haladva örömmel szembesültem azzal, hogy ez senkinek nem szegte kedvét. Sőt az én szám is fülig ért, amikor Lajoska orcáját pillantottam meg leparkolás közben szemben velünk. :)
A délelőtt ilyen csepergősen telt el, miközben zajlottak az ügyességi vetélkedők.
Aztán amiben nagyon reménykedtem bevált! Délután amikor a szépségverseny helyszínére ment a sereg, már száraz úton haladhattunk át, gyengén felhős-napsütéses időben. Ez azért is volt fontos elsősorban a szervezők számára, mert a légifotózás is itt zajlott, melynek ugyebár az esős idő több okból is búcsút intett volna. Innen a Polski-had megindult a felvonulásra a tavat megkerülve, jó pár off autóval kiegészülve. Hatalmas élmény az autós felvonulás, bármilyen autós rendezvényen vesz részt az ember. De ezekkel a lányokkal és fiúkkal még nagyobb!
S a hab a tortán, amikor a menet visszafordulva egy körforgalomban - mely már hagyományosnak mondható ezen rendezvényen - a még odafelé tartó részével a csapatnak végig pacsizik az autóból. Személyesen most először volt ilyenben részem, és kurva nagy!!! :D
  Visszatérve a Park Camping területére a vacsoráig volt még pár perc, így családom ezt a tavat is letesztelte fürdésileg kiegészülve Plósz Gyuszival. Elfogyasztottuk a finom babgulyást, melyet ezúton is köszönünk szépen "azoktató"-éknak!
Aztán már úgy el is repült az idő, hogy sebtében köszöntünk el akivel még épp kontaktusba tudtunk kerülni.
  21:05-kor indultunk tovább Gyömrőre, ahová még hivatalosak voltunk. Pest érintésével mentünk, mert a IX. kerületben még kinéztem egy Lukoil kutat tankolás céljából. Éjjel negyed 11-kor érkeztünk meg Gyömrőre, ahol aztán már én is fogyasztottam némi alkoholtartalmú nedvességet. A vasárnapot itt töltöttük, bográcsgulyás főzés volt, és beszélgetés hegyek a ritkán látott sógornőmékkel.
Este 9-kor aztán elindultunk haza, akkorra odaért az eső is. :(
Az M3-ig esett intenzíven, majd amikor rátértünk a pályára száraz aszfaltcsíkon autóztunk tovább. Megálltunk még kávézni, de az első helyen a továbbhaladás mellett döntöttem, mivel 4-5 busznyi DVTK szurkoló ( kb. ugyanennyi rendőr kíséretében ) is ott könnyített magán. Mivel az autón nincs feltűntetve, hogy miskolciak vagyunk, jobbnak láttam nem kísérteni az ördögöt... :S
  23 óra környékén értünk haza Miskolcra.
Az autó hibátlanul teljesített ismét, amiért nagyon hálás is vagyok Neki!
Jövőre újra megpróbáljuk legalább így hangolni a nyaralást!
Most lelkesedve várjuk a IX. KGST Partyt, ahol remélhetőleg ismét egy kellemes hétvége vár ránk. Nagyon szeretném ha minél több Polskis is csatlakozna hozzánk, de sajnos pont egybevág az időponttal a lengyelországi Torunban lebonyolításra kerülő találkozó, melyre elég nagy számban szándékoznak menni.
Azoknak is akik oda mennek, és azoknak is akikkel találkozunk Nyíregyen jó szórakozást és szerencsés utat kívánok! :D

Ui.: A találkozón készült képeink - együtt egy albumban a telósok és a fotógépes - a kluboldal Club topicjában közzétételre kerültek link megosztás által. ;)

2011.07.13. Szerda

 Amit tudtam, illetve amire lehetőségem volt, azt megtettem Öcsi egészségére, hogy a lehető legkisebbre csökkentsem a probléma lehetőségét útközben.
 Tegnapelőtt nekiálltam hűtőt cserélni, mivel már egyre jobban könnyezett.
Csaknem egy évvel ezelőtt egy manustól elhozott hűtő volt a kiszemelt cseredarab. ( http://garageblog.net/blog/janyboy/7633 )
Tudtam azt, hogy már ez is forrasztott, de hátha jobb lesz.
Szépen leeresztettem a hűtőfolyadékot, majd lekötözgettem mindent, hűtő ki.
Nagyon retkes volt a rendszer. Átvízkőoldóztam a kiegyenlítő-tartályt, csöveket, másik hűtőt. Áttettem a hőfok-jeladót, és nekiálltam betenni a cserehűtőt.
 Itt jött a pofára esés!
Fingom nem volt arról, hogy különböztek a Lada hűtők - a Níváét kivéve!
A menetiránynak megfelelő jobb oldali felfogatás az enyémen felül van, utóbb kiderült azért, mert a lámpatörlő motortól lejjebb nem férhet el. Míg a cseredarab felfogató füle kb. 4-5 cm-rel lejjebb van a jobb oldalon.
Itt szét is vetett az ideg, mivel már egyébként is fel volt forrva az agyam egyrészt a 35 fokos melegtől, másrészt pedig mert nincs egy szájbavert normális Crowa-készletem, így szopósabb hozzáférni egy-két csavarhoz... ( Szigorúan beszerzek mihamarább egy készletet!!! )
 Megoldható lett volna a probléma úgy, hogy felhozok egy lemezcsíkot meghajtva a motorháztető zsanérja mellé, és ott egy furat készítése után egy átmenő csavarral rögzítem. De mivel egyáltalán nem volt biztos, hogy ez a hűtő egyáltalán üzembiztos-e, így elvetettem a kasztnifurkálási verziót.
 Dühömben és tehetetlenségemben visszatettem az eredeti hűtőt, szépen és nagy gondossággal visszafogattam a csöveket, és feltöltöttem hűtőfolyadékkal.
 Azzal vígasztaltam magam, hogy mindenképp esedékes volt már a folyadékcsere és a tisztítás, mivel már csaknem 2 és fél éves lötty volt a rendszerben, egy-két utántöltéssel frissítve...
Felmelegítettem a motort üzemi hőfokra, és a kiegyenlítő tartályt a helyéről felemelve a szélvédő alsó pereméhez utántöltéssel légtelenítettem a rendszert. Majd hagytam visszahűlni, s aztán újra megismételtem mindezt. Kicsit fordulaton túlmelegítettem, hogy meggyőződjek a ventilátor bekapcsolódásáról. Ez is oké!
 És ezután esett le az állam!
Ugyanis nincs csöppenés! :D
Egyenlőre legalábbis... Most vagy annyira szutyok volt a hűtősapka, hogy kitámasztott és ott szivárgott eddig - bár nem tudtam soha behatárolni hol szökik a folyadék -, vagy még nem nedvesedtek át annyira a bordák a relatív kevés járatás alatt, hogy ez a földet érve megmutatkozzon.
Itt jegyezném meg nem mellékesen, hogy alkalmaztam két alkalommal is az előző folyadéknál hűtőtömítő adalékot. Kijelenthetem, hogy szart sem ér! Illetve annyit, hogy szépen eldzsuvásítja a rendszert, többek közt a sapka is ezzel volt tele.
 SOHA többé nem használok ilyet, és mást is csak lebeszélni tudok róla!
 Egy biztos! Így maradt - ha csöpögni fog, hát csöpög -, már csak azon rimánkodom hogy ne csöpögjön jobban, mint azt eddig tette...
 Pénteken (07.15.) indulunk az esti órákban Gyömrőre a sógornőmékhez, majd onnan szombat reggel tovább Balatonmáriafürdőre. Hazafelé (07.23.) pedig terveim szerint bekukkantunk Agárdra a kedves Polskis ismerősöket üdvözölni a délelőtti órákban.
 Kívánok a majd talira igyekvőknek szerencsés, szerelésmentes és káreseménymentes utat, illetve jó időt!
 Remélem nem köp bele semmi az én levesembe sem, és találkozhatunk! ;)

2011.07.08. Péntek

Frissítve 16:18-kor...

Ami tervbe volt véve, lassan halad.
Első kerékagyak kicserélve, egészen más érzés hogy a négy csavarból nem csak egy fogja a kerekeket... :O ;)
A mai napra 10 órára sikerült időpontot egyeztetnem a futóműveshez is.
A sors játéka, hogy ezt öltöny+nyakkendőben kell lejátszanom, mert a cégnél Központi Ünnepség lesz melyre hivatalos vagyok 12.30-ra. Ilyenkor adják át a Törzsgárda jutalmakat és a versenyeken elért eredmények pénzjutalmát.
Mindegy, ez most így alakult...
Nagy erővel keresek jóárasított középboxot 2107-hez, mert tavaly a lakatoláskor sikerült a felfogatófüleket megsérteni és lóg az egész. Kissé igénytelen...
Folyt.köv

No... Lezajlott minden. Futómű úgy volt ahogy csaknem 2 éve be lett lőve. Valami fél fok körül lett finomítva a jobb oldalon utánfutás szempontból, az meg lóf...
Ünnepség is lezajlott, némi pénzmag is jött vele. Szeretem, ha minden klappol egy napon!
Na jó, minden mégsem! Amikor a futóművesnél felállva a rámpára szálltam ki a kocsiból, a nadrágszár alja beakadt az ablaktekerőbe és olyan 3-4 centis hosszban varrásmentén megnyílt.
De szerencsére a feleségem éppen Felsőzsolcán melózott - ahol a futóműves is van -, így egy telefon után felé kanyarodtam, s ez a hiba is el lett 3-4 perc alatt hárítva. :D
Most csucsuka, mert éjféltől meló... ;) :)

2011.07.02. Szombat

Ideiglenesen orvosolva lett a jobb oldalon az anyósülés taposóján ( emelőpont ) levő lik.
Robika foltot dobott rá a mai napon. Köszönöm szépen Neki ezúton is!
Nyaralást követően mindenképp rendbe kell tenni ezt az oldalt is, ahogyan tavaly a balost. Nagyon gatya.
Holnapi napra van még az első kerékagyak cseréje, mert a menetek már nullák. Konkrétan a négy csavarból egy fog.
De ez még függ az időjárástól is...
Most is csak azért írok, mert eleredt az eső ismét, úgyhogy a visszapakolászás az utastérbe tolódik amíg el nem áll. :(
Képek is esetleg akkor...

2011.06.17. Péntek

Esedékessé vált az olajcsere, így egy kalap alatt több mindennel együtt leadtam a rendelést a BGM-nek. ( http://www.autoalkatreszklub.hu/ )
 A mai napon meg is jött a csomagocska.
Tehát olaj lecserélve 144277 km-nél, végülis 10W40 Castrol Magnatec lett rendelve, mivel utólag kaptam a konkrét és független infót, hogy tök mindegy 0W40 vagy 15W40 - szivárgás ha nem volt a 15-össel, akkor a nullással sem lesz mivel a meleg oldal ugyanannyi. Ezért ugyanannyira fog melegen elvéknyulni. A hideg oldal télen nyom a latba sokat, illetve nem sűrűsödik meg annyira hidegben álláskor. Tök egyértelmű, mégis annyira belebonyolódtam a témába, hogy teljesen tanácstalan voltam. Már mindegy, ezt kapja. Majd legközelebb kap 5-öst. ;)
 Kapott a tengelykapcsoló és fékpedál is pedálgumit, mivel eddig nem volt.
Rendeltem hajtómű-olajat is, még azt sorra kerítem elvileg holnap.
Jött a pakkban még olasz AC, AC tömítések, levegőszűrő, bordás ékszíj tarcsiba, Champion gyertya-szett, gyújtáselosztó-rotor (Bakony művek), 4 db német fékbetét.
Vennem kell még kerékcsavarokat, s hátra van még mindenképp egy futóműállítás.
Folyt. köv.

2011.03.27. Vasárnap

 Újabb szösszenet ...
Azt gondoltam, egyenlőre nem lesz több meló az autó eleje táján.
Tévedtem!
Hangja lett a mellső stabilizátornak - nem is gyenge! Recsegő,ropogó.
Így szemrevételezés után arra jutottam, hogy a két szélső tartógumi eléggé viseltes.
Mivel a garázsbővítés szombaton éjszakába nyúlóan befejeződött, vasárnap reggel neki is estem - szívni egy nagyot! :(
  A gumit tartó bilincset 2 db hátulról előre kiálló tőcsavar tartja. Eredetileg ... :O
Nekem a jobb oldali alsó csavar már kb. 2 éve megfáradt, így 8-as átmenőt kapott.
A felső pedig ma adta meg magát olyan formában, hogy a menet megszakadt .
Azt - hála Robi Dremel mikrogépének - leflexeltem . Majd átfúrás után kapott egy bentről kifele néző 8-as csavart. Ez volt a könnyebbik része. Bár már itt is bele-beleharaptam a kasztniba dühömben, mert a kettő kéz kevésnek bizonyult.
Leütöttem a régi gumit, az új feltolásánál viszont már adódtak nehézségek.
WD-vel megfújtam a stabilizátor-rudat, majd egy nagy csavarhúzóval elkezdtem elfeszíteni a rudat a lengőkartól az egyik kézzel, a másikkal meg húztam fel a gumit.
Aztán a bilincs ráhelyezésekor szembesültem azzal, hogy még kettő kéz kellene, mert alul és felül egyszerre kellene a bilincset összehúzni annyira, hogy a csavarra ráérjen és legalább egy-két menettel rákapjon az anya.
Ez még nem elég!
Alul eleve csak fordítva tudtam a csavart betenni ( kintről befelé ), mert a lengéscsillapító alsó szilentjétől hátulról nem tudtam. Viszont oda meg még 2 ujjam sem fért be, hogy az anyát megtartsam valahogy. Mindegy!
Jó 2 órányi káromkodás és szívás után nagy nehezen egy ujjal beigazítottam az anyát, közben hüvelykujjal tartottam a bilincset a gumival, bal kézzel pedig csavarral együtt nyomtam a bilincset annyira, hogy a menetek megkapaszkodjanak.
Aztán a tetejét fogóval összehúztam, és ott is összekapattam a meneteket.
De már akkor annyira bedurrant a karom meg a vállam, hogy ez a művelet is komoly megpróbáltatás volt .
Összehúzni meg már gyerekjáték volt. :)
Tanulság : mivel nem tudok még két kezet növeszteni, az ilyen jellegű járdaszéli szereléseket mellőzöm.
 Ha figyelmesebb lettem volna, akkor a múltkori lengéscsillapító cserénél röhögve megoldhattam volna, mert nem ártogatott volna az alsó szilent, illetve felfogatás.
Sebaj, jobbos kész ! A balosra már nem maradt energiám, de mondjuk az nem is annyira gáz. Azért sokáig azt sem halogatom. De minimum a telki félaknán fogok azzal játszani . ;)
A recsegő hang megszűnt, úgyhogy jó eséllyel a jobbos miatt volt.
Robitól bocsi, hogy telcsin zaklattam, és köszi a szombati fuvart a VDF-be!
Baz remélem rendben hazaért ! Köszi a munkádat!

Ui : KG-nak üzenem, hogy ha felpróbálja a Zsigura a küldeményemet, kattintson már egy képet róla ! Kíváncsi vagyok az összképre ... :)


2011.03.21. Hétfő

 A mai napon folytatódott a sürgős dolgok cseréje .
 Már hosszú ideje szenvedek az állandóan fogó első fékekkel .
Próbáltuk már tisztítani ,tisztítva megjáratni a dugattyúkat, teljes fékcsőrendszer csere volt . De 2-3 nap elteltével mindig újra előjött a jelenség .
Ami nem elég hogy egészségtelen az autó számára ,de az én pénztárcámat is befolyásolta a megnövekedett üzemanyag fogyasztás okán .
Ezért beszerzésre került a 4 Master Sport fékmunkahenger ,DOT-4 fékolaj ,összekötő fékcsövek .
Csere megtörtént . Volt némi szívás ,de annyira nem volt nagy mint amire számítottam .
Aki játszott már ilyesmivel az tudja miről beszélek ,aki meg nem annak úgy is hiába ecsetelném ... :)
Fék patent lett ,csak most már arra kell odafigyelnem, hogy a lámpánál állva ne vegyem le a fékről a lábam . Ugyanis eddig annyira fogott a fék ( főként az utóbbi időkben ), hogy enyhe emelkedőn vagy lejtőn simán állt az autó. Most pedig a látszólag egyenes úton is elkezd gurulni. Ja, hogy ez a normális ?! Okés, csak kissé elszoktam tőle .
 Esedékes lesz az első agyak cseréje az éven,mert most még át tudtam menetelni,de többet erre nem nagyon van esélyem .
 Egyenlőre ennyi - pénzgyűjtés ! :)
 Más ...
Gőzerővel próbálok szponzort keríteni a Retro Rally-n való részvételhez .
Akikkel előzetesen szóbeli megállapodást kötöttünk ,vagy beszélgettünk róla - sorra visszatáncoltak különböző okoknál fogva .
Volt olyan ,aki akkor lépett vissza ,amikor szóba került általam az írásos szerződés .
Ehhez viszont ragaszkodok !
Adtam fel hirdetést egy ingyenes hirdetési oldalon - erre nem reagált senki .
Tegnapelőtt meghirdettem az igényemet a szponzorkereső.hu-n is ,ott viszont már hárman jelentkeztek . Köztük az ajkai RMR rádió ,akit rövid úton el is hajtottam mert az Ő ajánlatával nem lettem volna beljebb egy lépést sem .
Mivel relatív nem nagy összegről van szó - hozzávetőlegesen 300 e Ft ,mely a nevezési díjat és a költségeket foglalja magában -, így szívem szerint 1 támogatóval állapodnék meg . Véleményem szerint Ő is jobban járna nagyobb reklámfelülettel ,meg az autó is jobban nézhetne ki .
Majd meglátjuk hogyan alakul . ;) :)

2011.03.17. Csütörtök

 UPDATE PICTURE ! + UPDATE ! :)

 Mivel kellemes és szép idők voltak mostanában ,elérkezett az ideje a "muszájos" dolgoknak .Így a mai napon a kellemes esőben ( :@ ) uccu neki gátlócsere ...
  Gabit - aki segíteni szokott bütykölni ,és aki a motort is csinálta - nem tudtam elérni telefonon . Ugyanis csáposon lényegesen egyszerűbb az alsó fertály bütyizése .
Párját megcsörgetve kiderült : Gáborunk Afrikában próbál szerencsét ,mivel kevés a meló itthon .
   Az fasza ! :O
Enikő viszont tanácsolta hívjam fel Lacit - aki a Gabi osztálytársa volt anno - ,neki van csáposa is ,és bütyköl is .
 Lacival már találkoztunk régebben ,például nála strobiztuk a gyújtást is .
Egyeztettünk időpontilag ,és reggel 9- re érkeztem .
 Szóval : a gátlók is elég kukák voltak már ,de a szilentjeik aztán végképp .
Hátsók már voltak - pár hónapja egy úr megmaradt alkatrészkészletéből szemezgettünk Robival - , ezek Gabriel-ek . Előre pedig MasterSport került . Robinak hála ,ezekhez is sikerült jóárasítva hozzájutni .
 Cserélésre került a bal oldali rövid összekötő gömbfej is .
Sürgős még - a napokban meg kell ejtenem - az első fékmunkahengerek cseréje ,mert annyira fognak hogy felemelve is alig lehet kézzel elforgatni a kerekeket .
Már mindent megpróbáltunk vele ,semmi nem használt - csak ideiglenesen .
Aztán még egy futóműállítás ,és egyenlőre ennyi . Már ami égetően fontos .
 Készült új szélvédő matrica is hátra ,erről kép majd felhelyezés után ... ;)
  Képek telefonosok és sebtében készültek ,ezért elnézést kérek !
Köszike Robinak a beszerzési segítségért ,Lajosnak a gömbfejekért ( amiből most csak 1 kellett ,de enni nem kér ) ,Barabás  Andrásnak a dekorációért !
 És köszi Lacinak a bütykölést ! Nagyon frankó srác ,kijelenthetem : új szerelőm van ! ;)


Mivel csak ilyen színű karbon-matricám volt itthon ,így ezzel oldottam meg a korrigálást a képeken látható módon . :)

2011.02.16. Szerda

Volt egy kis karbi játék ,mely már napok óta tologatódott . :(
A hibajelenség :
 Indítás után járás ,majd dadogás és lefulladás . Túlfolyó csövecskén csordogáló benzin - rá a kipura .
Az elhárítás :
  Tűszelep csere - be volt hajszál vékonyan maródva .
Gyertya tisztítás , megszakító hézag állítás - próbalámpa nélkül 4. -ben tologatással .
Jó lett ... :) :)
 Most már mehetek majd vele csáposra ,felmérem mi az amit cserélni kell - ezek közül is mi az ami sürgős .
Folyt. köv . :)

2011.01.28. Péntek

Most nem az enyémről készül bejegyzés ,mivel érdemleges nem történt az utóbbi időben .
Viszont !
Végre láthattam élőben Andi kisautójának a fényezését .
Tényleg szép lett ! :)
Nem is ... Nagyon szép lett ! :)
Már csak egy kis jó idő kellene és haladhatna vele Robertó ... :)

A képeket a kisfiam készítette telefonnal ,elnézést a minőségért ! :O
Marczin János @ . 4 fotó . 14 komment