Tevékenységtérkép
Olajcsere - is...
(1)72296 km
Sikerült benéznem az olajcsere esedékességét, konkrétan túlszaladtam kb. 4 ezerrel.
Többek között erre is jó ez a blogoldal! Mivel gyanúsan régnek tűnt ez a fajta tevékenység legutóbbi fordulója, így fellapoztam a garázsblogot, és rá kellett ébrednem a balfaszságomra...
Az olaj a szokásos, Castrol Magnatec 10W40. Az olaj szűrő a szokásos Champion, viszont eddig C102-t használtam, most C030-as került bele. Ez laposabb...
A motormosó az eddigi Wynn's helyett K2 lett.
Cserélve lett a levegőszűrő is.
Illetve még az olajleeresztő csavar is új lett, mert a régi már eléggé le volt gyalázva.
Cserélve lett a vákumcső a karbitól az Econ műszer felé, jobban mondva a T elágazóig, mert ki volt keményedve és lecsúszkált a karburátor csonkjáról sűrűn.
A motortérben levő gumi benzincsövek is újak lettek.
Kellesz még a közeljövőben egy-két vízcsövet cserélni, illetve úgy néz ki, hogy a vízpumpa is megfárad. :(
De előbb egy sürgős jobbos taposócsere - ugyanis tenyérnyi helyen elgyengült.
Lesz még nyári gumi garnitúra csere, mivel megérkezett a rendelésem a "legolcsobbgumi.eu" jóvoltából.
De majd mindenről a maga idejében.
Köszönöm a VDF-KER-nek újfent az alkatrész illetve kenőanyag ellátást!
Azon belül is Lacinak, hogy összekészítette a rendelt dolgokat.
Lajosnak a segítséget, Robinak pedig a gyors rendelkezésre állást 12-es imbuszkulcs ügyileg...
Olajcsere és egyéb nyalánkságok
Km óra állás: 57508 (2014.04.13.)
Esedékessé vált az olajcsere.
No nem mintha annyi km-t tettem volna a játékba, csak már 2 telet volt benne az előző adag. S erre háklis vagyok...
Szokás szerint leadtam a megrendelést Kecskemétre az autoalkatreszklub.hu-nak.
Természetesen megint jóárasítottak. Példának okáért az olajra 8630 Ft volt ragasztva, ám 6100-at számláztak.
Általában jók az áraik, és még abból is adnak kedvezményt.
Ismét 10W40 Castrol Magnatec olajat rendeltem, Champion C102 olajszűrőt, levegőszűrőt, Wynn's motormosót és DOT 4-es FERODO fékfolyadékot.
Ez utóbbi miatt kissé körbe jártam a témát, hogy melyik DOT számozás mit is kínál. Így hát nem véletlenül választottam a 4-est.
Teljes fékfolyadék cserét is szándékoztam csinálni, de azt muszáj voltam elnapolni a hónap végére. Ugyanis a bal hátsó szimmering cserésnek bizonyul, s akkor már a csapágy is meg a zsugorgyűrű is ugyebár.
Ezért is döntöttem a fékfolyadék csere elodázása mellett, mert így egy taknyolással megoldom majd mindkét problémát, nem kell kétszer takarítani a féket...
Röviden és tömören egyelőre ennyi, többit az őrszobán.
Olajcsere
Ismét esedékessé vált az olajcsere.
A benne levő 10W40-esből nem fogyott egy fél deci sem.
Itthon a ház előtt belecsaptam a 325 ml motormosót, aztán gooo a telekre.
A már megszokott és jól bevált Castrol Magnatecet kapta a motor újfent, amit még jó pár dologgal együtt ismét nagyon kedvező áron sikerült beszerezni a http://www.autoalkatreszklub.hu/ -tól.
Jelenlegi km óra állás: 52008. ( Ami egyébként 152008 )
A nyári kapkodós KGST-s készülődés óta halogatódott egy gond.
Nevezetesen szépen indul, szépen jár a motor a HALL jeladós gyújtással, ugyanakkor véletlenszerűen előjött az, hogy vagy alapjáraton leállt, vagy pedig alacsony fordulaton leállt egy henger.
Viszont újra indítás után ismét szépen muzsikált.
Elektromos bibire gyanakodtam, de mivel tegnap tudtam időt szentelni egy kis karbantartásra és Édesanyámék is tudtak biztosítani beállási lehetőséget a telken, így adtam egy esélyt magamnak hogy hátha a szelephézag a gond.
Jelentem úgy néz ki az volt!
Valószínűleg nem tett jót neki a régi gyújtás behalásakor a sok erőteljes bedurrogás.
A nyolcból 5 szelepnél állítani kellett, mert kitámasztottak.
Tegnap még adtam a szájának és már ma hajnalban is autóztam egy jót, de a hiba nem jelentkezett.
Remélem már nem is fog!
Ui: Mivel már amúgy is volt a telken egy flakon olaj, így hazafelé útba ejtettem a legközelebbi üzemanyag kutat és lepasszoltam a fáradtolajat!
Védd a környezetet!
2011.06.17. Péntek
A mai napon meg is jött a csomagocska.
Tehát olaj lecserélve 144277 km-nél, végülis 10W40 Castrol Magnatec lett rendelve, mivel utólag kaptam a konkrét és független infót, hogy tök mindegy 0W40 vagy 15W40 - szivárgás ha nem volt a 15-össel, akkor a nullással sem lesz mivel a meleg oldal ugyanannyi. Ezért ugyanannyira fog melegen elvéknyulni. A hideg oldal télen nyom a latba sokat, illetve nem sűrűsödik meg annyira hidegben álláskor. Tök egyértelmű, mégis annyira belebonyolódtam a témába, hogy teljesen tanácstalan voltam. Már mindegy, ezt kapja. Majd legközelebb kap 5-öst.
Kapott a tengelykapcsoló és fékpedál is pedálgumit, mivel eddig nem volt.
Rendeltem hajtómű-olajat is, még azt sorra kerítem elvileg holnap.
Jött a pakkban még olasz AC, AC tömítések, levegőszűrő, bordás ékszíj tarcsiba, Champion gyertya-szett, gyújtáselosztó-rotor (Bakony művek), 4 db német fékbetét.
Vennem kell még kerékcsavarokat, s hátra van még mindenképp egy futóműállítás.
Folyt. köv.