Tevékenységtérkép
Váratlan fordulat - fordulaton
Ma ásványkereső túrán voltunk a Zemplénben - többek között.
Hazafelében haladva a 37-es úton előzés közben olyan 120-as tempó magasságában - vagy egy picit felette - hallatszott egy hatalmas durranás-csattanás a kardánalagút felől, a váltóboxból kiugrottak a kapcsolók, nekem pedig sok minden eszembe jutott, denem a kellemes kategóriából.
Megálltunk, de nem láttam semmit az autó alá nézve. Aztán megemelés után alákúszva - már amennyire alá tudtam - láttam meg, hogy vagy hiányos vagy hiányzik a kardán Hardy gumirésze. Közben Robival konzultáltam aki azt mondta inkább eljön és hazavontat, nehogy szétmenjen az egész és ránk sötétedjen. Így a gesztelyi körforgalom után félreálltam megvárni. Fél órán belül meg is érkezett.
Abban maradtunk, hogy mivel kb. 60-nal tudok haladni és csak afelett kezd el remegni minden, kísér Miskolcig.
Haza is értünk a kis öreggel, és Laci barátunk segítségével és szervizelésével megoldottá vált a probléma.
Ugyanis a gond az volt, hogy konkrétan szétszakadt-szétrobbant a Hardy, mely cseréjével kellett megküzdeni.
Nagyon köszönöm Robinak a rendelkezésre állást, Editkének a megértést, Hajnikának hogy nem pánikolt jobban, Lacinak pedig a segítséget és a szerelést!
Újabb 2 év...
A mai napon ismét 2 évvel hosszabodott a műszaki érvényesség.
Igazándiból sok minden nem történt előtte, mert többnyire folyamatos karbantartás alatt éli a mindennapokat.
Viszont a küszöbcserék után, ami már csaknem 2 éve történt csak én fújtam színre a küszöböket mindenféle aládolgozás nélkül gyorsban, így annak rendbetétele nem tűrt több halogatást.
Az első ajtókon is akadt kis javítani, foltozni való, melyet Ankli Gabi barátom kollégám pöpecen megoldott nekem.
Majd egy Polskis ismerős édesapja le is fújta nekem együtt a küszöbökkel.
Így most már csak az eleje gyűrött kissé...
Sebaj! Majd meglátjuk mit hoz a jövő...
Szóval a műszaki sikeres volt, köszönet Kondi a rugalmas időpont egyeztetésért - is!
Egy kis karbantartás...
Mivel az elmúlt időszakban különböző neszek és hangok voltak hallhatóak az autóból, ami nem megszokott, így egyeztettem Lajos bátyóval egy telkes alákukkantást a vasnak.
Előtte azért beszereztem ezt-azt, amit úgy gondoltam hogy esedékes lehet.
Ezúton is köszi Robinak a közbenjárást, az Avasi VDF-nek meg hogy összekészítette a motyót és csak be kellett ugranom érte.
Szóval a lényeg: a kipufogódobot ismét elengedte a mellső rögzítő gumi, de mivel hátul fix konzolt csináltunk már régebben és plusz biztosítékként egy rugó is volt betéve, így nem szakadt le. Csak éppen annyirarezonált alig hallhatóan, hogy engem pont idegesítsen.
Orvosolva.
Aztán a bal hátsó fékhenger könnyezett kissé, így az is cserélve lett. Fékfolyadék pótolva ugyancsak DOT 4-essel.
Itt egy pillanatra megállnék...
Legutóbb itt a bal hátsónál volt a hajtóműolaj szivárgás is, és ugyebár ráfogtuk a szuszogóra a dolgot.
Jelentem most már szuszog, mégis kinyomja egy picit az olajat. Úgyhogy vizsga előtt mindenképp széthúzásra kerül, és megy bele a hagyományos szimering, mert ez a duplaélű valahogy nem vált be. Legalábbis most így gondolom, de majd meglátjuk!
Nos... Gyanakodtam még a kardán-Hardy csere-szükségre is, de azt nem kellett! Nem is bánom...
3 hónap múlva műszaki, de addig még vannak apróságok, amik megoldásra várnak.
Fél évet bírna csak az ikerélű féltengely-szimering?
Nos ez a kérdés merült fel bennem e hét elején...
Történt ugyanis, hogy munkába induláskor kiengedtem a kéziféket, mely csattanó hang kíséretében oldott.
Ami ugye jó eséllyel arra utal, hogy a pofák állnak az olajban, és hozzátapadnak a dobhoz....
Januárban lett cserélve emlékezetem szerint, ugyanitt - a bal hátulján.
Ma neki lett állva, szimeringnek semmi baja - csúnya is lett volna. Mégis hajtóműolajos minden.
A féltengely nem deformált, meg azt ugye azért érezni is lehetne.
Némi agyalás után kiderült, hogy a diffi szuszogója rohadt be kissé.
Így ahogy az olaj a hídban természetesen melegedett, nem tudott szuszogni. Ezért szépen a szimeringeknél préselt ki némi olajat a túlnyomás miatt. Előre is,a kardán felé...
Szuszogó rendbetéve, fék megtisztítva, olajszint ellenőrizve, elvileg a hiba elhárítva.
Mindig tanul az ember!
Más:
Ígértem, hogy az üzemanyag témára visszatérek.
Summázva az előzményeket: a Lukoil kivezette a 98-ast, és a bevezetett Top N benzinjük nagyon nem vált be.
Ezért kutatni és tesztelni kezdtem, hogy mivel helyettesítsem.
Nos, durván másfél hónapos tapasztalattal a hátunk mögött azt mondom, hogy a Shell V-Power Nitro+ Racing benya lett a nyerő!
Hivatalosan 100-as, de gyakorlatilag 102,3-as oktánszámú.
Az autó szépen muzsikál. Igen, az ára egy magasabb kategóriát tükröz, mivel az is.
Ellenben 6,5-6,7 fogyasztásom van vegyesben, ami nem rossz annak fényében, hogy előszeretettel járok nyitott második torokkal.
Nyilván ez a fogyasztás több dologból jön ki. A motor rendben, karbi új és jól belőtt, 5-ös váltó (hála Robikának), és a benya.
Ergo anyagilag hozzávetőlegesen ugyanott vagyok, ellenben a motor kedvezően érzi magát, ezáltal én is...
Vadi zsír 5-ös váltó
FRISSÍTVE - képekkel!
Köszi ezeket is Robika!
Km óra: 64400
Történt körülbelül egy hete, hogy Robika öcsikém felhívott, miszerint oda tudnám-e adni az autót egy napra.
Kérésének oka az volt elmondása szerint, hogy valami elszállt a Suzukiban, sétál a segge, a Punto is bütykölés alatt van, a Polskiba meg nem férnek be családostul+cókmók.
Kicsit értetlenül álltam a dolog előtt, mert ő az az ember, akinél nemhogy 2, de egy autó sem fog csak úgy használhatatlanná válni. Ha esetleg volt is ilyen - egy esetet tudok Polskival -, akkor is azon nyomban igyekszik megjavítani, hiszen a közösségi közlekedésre rábeszélni csak jelentős anyagi ráfordítás kíséretében lehetne - esetleg.
No de lehetnek szerencsétlen véletlenek, és hát ő az egyetlen ember a Föld kerekén, akinek élből odaadom az autót gondolkodás nélkül. Annyiban maradtunk, hogy ha meg vannak az alkatrészek, akkor egyeztetünk időpontot.
Eme időpont tegnapra esett, így amikor ő is és én is végeztünk melóban, jött a masináért.
Én közben szokásos délutáni csucsukálásomat letudtam.
Kora este csörget, hogy akkor hozza vissza az autót, ugorjak le a ház elé.
Oké.
Lemegyek, mondja üljek már be, mert akar mutatni valamit.
Elindultunk, mondom biztosan látott valamit...
Átmegyünk a városon, nekem meg csak járt az agyam, hogy hova a picsuba megyünk, hiszen nekem nemsokára készülnöm kéne dolgozni... Másra nem is figyeltem.
Aztán tartja az összezárt markát, hogy adna valamit.
Adott!
Egy gömbölyű váltógombot. Nem értettem!
Van nekem faszántos váltómarkolatom, állatmódon kézre áll.
Nézek rá, mondja ez jobban fog passzolni a kocsihoz.
Még mindig nem értem. Akkor nézem, hogy ötös váltási ábra van rajta. Mi a szarnak nekem ötös váltógomb???!
Tudni kell, hogy mivel az autó 89-es, így gyárilag 4-es váltós, amit nagyon kedvelek. Ugyanis főként városi használatban van, amikor olykor messzebbre megyünk meg nem baj ha forog kicsit.
No ekkor Robika dugott egy ötödiket, meg aztán mentünk egy teszt szakaszt az M30-ason.
Bizony egy jó ezressel esik a fordulat 5-ben!
Köpni-nyelni nem tudtam!
Közölte, hogy szülinapi ajándék, amit Mónikával (hugi) közösen finanszíroztak, Ő pedig kiviteleztette. A kivitelezést - mint ekkor már kiderült - így tudta megoldani, hogy megszédített kissé.
Sokat nem tudok a dologról, csak annyit hogy Turóczy Ricsi rakta fel a kocsira, aki legalább annyira keni a Lada csínját-bínját (is), mint Gabi barátom.
Így azt hiszem aggodalomra nincs okom...
Tegnap kipróbáltam, meg ma reggel is volt egy városi köröm.
Szokatlan. Most szembesülök vele, hogy valójában nem is emlékszem már, milyen egy normális Lada váltó, s így viszonyítani sem tudok. Az enyém eleve kopott volt már, az olaj is szivárgott itt-ott.
A kopottságnak volt mondjuk előnye is. Télen röhögve visszadugtam egybe akár 70-nél is pillanatra, keresztindításhoz éles kanyarnál, hogy ne kelljen kézit rángatni. No meg a pillanat törtrésze alatt tudtam váltani.
De szerintem ez is csak megszokás kérdése.
Mindenesetre fura hogy becuppan a váltó minden fokozatba, meg kirúg ha váltani kezdek. Mint ami patent.
Elvileg lesznek majd pillanatképek, mivel Robi fotózott jó szokásához híven. Majd utólag pótolom...
Nagy köszönet az ötletgazdának, a finanszírozóknak, a kivitelezőnek, a szerelőnek!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
MÁS:
A Lukoil megszüntette a 98-ast, ami érzékenyen érintett. Ugyanakkor bevezetett egy prémium benyát, igazából még a nevét sem jegyeztem meg.
Nos, valahogy nem az igazi egyelőre, kíváncsi vagyok lesz-e változás.
Mert ha nem, akkor hátat kell fordítsak a Lukoilnak, holott hosszú évek óta az ő 98-asukkal jártam, és abból kajált a legkevesebbet az autó, ugyanakkor gyönyörűen járt a motor vele.
Erre a témára szerintem még visszatérek...
Képes kiegészítés
A mai napon folytattuk az autóval kapcsolatos serte-pertét.
A tegnapi takarítás után, mely során el lett távolítva a kosz-viasz kombó, ma kapott az autó egy alapos habos mosást, majd rákerült a Platinum is.
Ezek után lőttem pár képet. Még az átfelnizés hátra van. No meg az "átkormányozás", csak arra még ki kell találnom valami megoldást, jobban mondva a duda működtetésére...
Robika is folytatta sajátos kis perverzióját, de gondolom erről majd ő készít bejegyzést...
Folyt.köv.
Időközi blog
Az autó hibátlanul működik, ezért nem is volt bejegyzés egy ideje.
Csak hát mégis csak besűrűsödtek a történések amiknek ugyan a végén még nem vagyok, de hamarosan.
Ezért gondoltam egy amolyan köztes bejegyzést...
Aki ismer az tudja, hogy nincs agyontuningolva a gép. Ami a külső szemlélőnek látható az a BMW alufelni, a Kispolski kormány és a Paragi féle duplacsövű.
Soha senkinek nem piszkálta a csőrét, soha egy rendőr sem csesztetett érte.
De van ám egy buzgó mócsing, okos tojás - ennél szebben nem tudom jellemezni - , aki pár hete megtalált, és a napi kvótáját általam kívánta teljessé tenni.
Túlságosan nem is mennék bele a történések leírásába, sokan tudják már mi is volt a sztori.
Elég annyi, hogy végül a felnin talált fogást. A helyszínen a választása az embernek két lehetőség közt marad. Helyszíni bírság, vagy ha azt nem írja alá a páciens akkor szigorított műszaki vizsgára rendelés. Megsúgom, hogy utóbbi esetében ha mégis megfelel az autó azt a pénzt sem adja vissza senki. Így a rendőrnek túl sok veszítenie valója nincs. Ő azt mondja bármire, hogy szerinte az nem megfelelő, oszt kész! Nem kicsit gusztustalan.
Na szóval ezen események hatására döntöttem úgy, hogy nem kívánok az út szélén harcolni ilyen seggfejekkel!
Ezért beszerzésre került nagyon jóárasítva egy újdonsült ismerőstől 4 db gyári felni, aztán Facebook csoporton keresztül egy Lada sportkormány, melyhez nem kell műbizi, meg Robi segítségével a kipufogó dobról műbizi.
Pluszban még sikerült az újdonsült rallis ismerőstől keríteni elég patika állapotú ajtókárpitokat is, amikhez még bolhákat kell majd vennem.
A felnik le lettek homokszórva, és ahogy az időbeosztás és az időjárás engedte Robika öcsikém lefújta nekem. ( a festéket a következőben megírom, mert nem jut eszembe a neve, meg fotót sem nyomtam róla)
Mivel ma már igazán és visszavonhatatlanul tavasz volt, úgy döntöttünk ráfér Dimitrijre egy kis wax.
Na és akkor e témánál kicsit le is tapadnék!
Mivel a belvárosban parkolok az utcán nagyon hamar rakódik le a korom, por, egyebek.
A csavar akkor jött, amikor a mosóban szembesültem vele, hogy ez a retek ami foltossá teszi az autót nem jön le.
Az egy dolog, hogy elöntötte a szar az agyam. Egyrészt azért, mert nem szeretem ilyenekkel szopatni magam, másrészt azért mert nem tudtam az okát.
Úgyhogy ha rajtam múlt volna úgy marad, oszt fakereszt.
De ugye van nekem egy öcsém, aki nem arról híres, hogy bármitől is meghátráljon!
Neki is állt polírgéppel úgy, hogy ablaktisztítószerrel nedvesítette a felületet kis részenként, és géppel kínlódta fel a dzsuvát.
És megcsinálta! Komolyan behugyozok ezen a gyereken, hogy milyen akaratereje van. Irigylem...
Az oka a dzsuvának - szerintem: az utóbbi 2 évben lett egy hülye szokásom.
Ugyebár egyébként is használtam Turtle waxot, és legutóbb pedig Platinumot. Ezekkel nincs is semmi baj, ellátják a dolgukat.
Csak hát ugye mosáskor okoska Jancsika még a végén meg szokta szórni a mosón viaszos öblítéssel, amit már nem töröl át.
Ez ugye képez egy plusz réteget, de ebbe - mivel nem történik tükrösítés - szépen belerakódik ez a makacs városi szenny. És ez szívatott meg. Így leszokok erről a mosós viaszolásról.
Nos, jelenleg itt tartunk, majd hamarosan folytatom egy másik bejegyzéssel a történéseket!
Nagyon köszönöm Robikának a segítséget, a kitartást, meg hogy van!
Egyelőre a kerekekről készült képek vannak, azokat tolom.
Ja, még valami!
A Lukoil megszüntette a kedvenc benyánkat, a 98-ast.
Pár hét szünet után most pedig debütált az új prémium benyájuk!
Jelenleg tesztelem, az eső 50 km alapján jól muzsikáltatja a motrot.