Címke: kasztni (12)

Tevékenységtérkép

Jobbos taposó - ismét...

Sajna a jobb oldali taposóm 4 és fél évet bírt, egy kis tenyérnyi lyuk keletkezett rajta.

Már két hónapja gyanús volt, hogy sokkal erősebben párásodik az autó beltere, mint ahogyan az indokolt lenne.
Nem kellett nagy detektívmunka hozzá, hogy a nedves szőnyeget okoljam mindezért! Amelynek ugyebár teljesen érthető a nedvesedése, ha a jobb első keréktől a víz csaknem direktben ráverődik alulról... :(

Némi egyeztetést követően A. Gábor barátom megoldotta a cserét, ami kibővült a hosszborda cseréjével is, ugyanis nem volt túl patika az sem.
Egy-két tájékoztató jellegű fotócska készült - mégis emlékeztetőül.

Mihelyst időm engedi egy alapos takarítást eszközölnöm kell, csak most kissé besűrűsödött a program.
Várom a rihes teljesítményadó csekket, amit idén szintén nem sikerült az 5 hónappal ezelőtt megváltozott címemre kiküldenie Miskolc városának.

Egy munkahelyen belüli munkahely váltás előtt állok napokon belül, ami átalakítja kissé az életemet, azon kívül több év kihagyás után ismét Közösségi Közlekedési Járművezetők versenyére készülünk, mely Debrecenben lesz megtartva 2016. 04. 02-án.
Ha ez lezajlott, folytatódnak a teendők az autón...

Köszönöm a minőségi munkát Gabi barátom! ;)

Torony...

A legutóbbi bütykölés során - első futómű rendbetétele - szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bizony az ütköző gumicsöcs azért maradt kézben, mert a jobb oldali torony kissé megfáradt.
Teljesen egyértelművé vált, hogy ez nem tűr halasztást!
Kedves kollégám és barátom, A. Gábor hagyta magát meggyőzni, hogy eme feladat reá vár.
Így a VDF-KER-től beszerzésre került a toronyjavító, és az elmúlt hétvégén leszállítottam Gabihoz a masinát.
A javító mellett a palástot is foltozni kellett, de így legalább rendben van.
Az is kiderült, hogy a 25 éves -azaz a gyári - torony adta meg magát. (én azt hittem, hogy ez már volt cserélve az előző tulaj által)
Most egy ismételt futómű ellenőrzés-beállítás lesz, és még a téli kerekezés is hátra van.
Remélem, az évre már nem tartogat semmit nekem Dimitrij! :) Mondjuk nincs ilyesmire utaló jel! ;)
Köszönöm Gabi a frankó munkát, meg azt hogy még betegen is neki láttál egyáltalán!

Törés

Frankón elkiabáltam a hibamentességet!
Előbb a gyújtásom halt be, amit még csak-csak orvosolunk volna a KGST Party-ig.
De az utóbbit már nem egyszerű...

A gyújtás halála miatt vontatni kellett a gépet a telekre, amiben Robika volt segítségemre - ki más.
Aztán kiérve a vontatás oldása után begurítottuk a beállóra, ami olyannyira sikeres volt, hogy a végén túlbakkant az ütközőn és a nyírfa fogta meg a mellékelt ábra szerinti módon.
Az ok nagyon prózai: fingomban sem volt, hogy a vontatás közbeni fékezgetés által és a rásegítés hiányában a fékhatás drasztikusan csökkent. Amikor ezzel szembesültem, akkor meg már mást nem volt időm cselekedni.
Szóval hozom a jól megszokott formámat!

2011.10.23. Vasárnap

  Lassan, de biztosan haladgatok az autó rendbetételével.
 A beltér is ki lett takarítva az eszméletlen mennyiségű portól, ami a lakatosmunka melléktermékeként lepett be mindent.
 Rendesen szopóág volt, de erre számítottam is. :(  Porszívóval amit tudtam összegyűjtöttem, aztán a résekből és légbefúvókból kompresszorral kinyomattam, majd újból porszívózás. Műszerfal és egyéb műbőr és műanyag alkatrészek (könyöklő, tetőkárpit, kalaptartó, küszöbtakarók) tisztítása Clin-nel, majd ugyanezek szilikonos kezelése a Robinak köszönhető szilikonos kendőkkel. :)
Ugyancsak Robinak, illetve fúróhegyeinek hála az új küszöbre elkészültek a furatok a belső borítóelemek rögzítésére.
 Bekerültek az ülések, szőnyegek, bár az utóbbiakra még rá fogok áldozni némi időt, hogy szebbé varázsolódjanak.
Megoldottam az alapjárati problémát is, és újra világítanak az első ajtókba épített piros "méretjelzők" is. :) ;)
  Ami még hátra van:
      - kerékjárati dobbetétek berakása, de még hátsó nincs. :(
      - poccsgumik felfabrikálása,
      - a téli gumik átrakása a BMW lemezfelnikről Lada gyári felnikre, így kizárva az ezirányú szarakodást a vizsgán,
      - ha sikerül összehoznom, akkor még egy új hűtőbe beleinvesztálok ,mert már egyre inkább szökik a cucc belőle. :(
      - fékrendszer ellenőrzése.
 Köszi a segítséget az Öcsikémnek és az aránylag jó időnek! ;) :D
 Valószínűleg műszaki vizsga után jelentkezek. ;)

Ui.: Ismét egy projektelem van kibontakozóban, de erről később és majd inkább Robi... ;) :) :)

2011.10.19. Szerda

Hazahoztam a masinát a lakatostól.
Amit kértem megcsinált rajta, sőt még többet is. Azt kell mondjam, hogy örülök hogy egy ideig nincs ilyesmire gondom. Bár tisztában vagyok azzal, hogy már a tornyok fognak következni meg ilyesmi kényes helyek - mivel ez többek között még érintetlen... :O
Az ajtók kritikus részei lettek kivágva és foltozva, teljes jobb oldali küszöb csere, ideértve a hátsó emelőbakot is és a padlólemez egy része a jobb oldalon. Aztán lealapozta a srác, és kifújkálta az üregeket fáradt olajjal. Ezt egyébként tavasszal már jó időben megfogom vele ismételtetni, mert most azért annyira már nem akart kúszni a trutyi. :( ;)
  Csak ez az átkozott por mindenütt... Kívül-belül fémpor... Gyűlölöm! :@
Az eredeti terv az volt, hogy a mai napon belső, külső takarítás, aztán festés.
Végül mivel kellőképpen hulla vagyok kénytelen voltam belátni hogy nem fog ez beleférni egy napba. Ezért próbáltam ésszerű sorrendet felállítani.
Így reggel amikor hazaértem lemostam kívül, áttöröltem, hagytam alaposan megszáradni. Aztán maszkolgatás és adtam neki színt. A gyönyörűtől távol áll ugyan, ,mert gittréteg nem került rá, de legalább egyszínű és a vizsgán sem fognak emiatt baszogatni hogy itt meg ott hólyagos.
 Úgy döntöttem a beltér porosan marad, így ha még sikerülne is festéknek bejutni az utastérbe, akkor az a porra szállva talán könnyebben eltávolítható. Belső takarítás majd valamelyik nap megtörténik, aztán mehetnek vissza a cuccok bele. ;)
Le lett még cserélve a váltóolaj, Castrol Manual 75W90es ment bele. Valami oknál fogva a legutóbbi rendelésem leadásakor csak 1 liter rendeltem. Aztán Robi megkérdezte amikor mentünk az autóért, hogy nem lesz az 1 lityi kevés egy picit?!
Hát dehogynem! Fingom sincs miért rendeltem egyet, amikor 1,35 liter kell a váltóba... Így még egy autósboltot útba ejtettünk, és vettünk még egyet csaknem háromszor annyiért, mint amennyiért a BGM küldi el nekem. :( Ez van!
Utólag már leesett, hogy azért rendeltem egyet mert volt még egy majdnem teli flakon nekem. Csak azt elkérte Robi 1-2 hónapja, aztán eszembe sem volt már cseredarabot beszerezni. ;) Mindegy, megoldódott. :)
 Valami oknál fogva megszűnt az alapjáratom. Nem kicsit bosszant, mert nem volt ilyen problémám! Egyenlőre nem tudtam e bibit elhárítani, úgyhogy ez is hátra van még. Aztán fékrendszer ellenőrzés és mehet vizsgára - elméletileg. ;)
  Köszönöm szépen Robinak a fuvarozgatást és az anyagbeszerzést, erőteljesen megkönnyítette a dolgomat. :) ;)
Ja, kerülnek fel poccsgumik a napokban, hátha kímélni tudom a taposókat azzal, hogy nem közvetlenül odacsapódik minden a kerekektől.
Egyenlőre ennyi... :)


2010. 07.27. Kedd

Ma elvittem Öcsit az autóvillamosság-szerelőhöz . Azt mondta ,hogy fesz.szabályzó csere az tuti ,meg akkor ha már úgy is kint lesz a generátor átnézi a diódákat meg ilyesmit ,hogy nem károsodtak-e a túltöltés miatt . Ugyanis a műszeres mérés 16,9 V töltést mutatott .
Eleve úgy is mentem el odáig ,hogy a generátor 15-ös pontjáról lehúztam a sarut ,hogy ne legyen gerjesztés .
Elképesztő ,hogy mennyit levesz a gerjesztés a teljesítményből .
Így érződik igazán ,amit annak idején nem hittem el. Konkrétan anno az "N" csoportos autónkban volt egy kapcsoló ,amivel a gerjesztést lehetett kiiktatni . Az akkori pilótám mondta is ,hogy ez azért jó ,mert egy emelkedőn vagy kigyorsításkor 2-4 lóerőt is lehet a gerjesztés pár másodperces nélkülözésével nyerni ,ami bizony versenyen fontos másodperceket faraghat le .
Ez most így széria motornál sokkal jobban kihangsúlyozódott .
 S most kövezzetek meg !
Ahogyan a buszt vártam a megállóban és a villanyász bácsi állt be Öcsivel az udvarba - döntöttem .
 Szép ez az autó ,baromira tettszik nekem . És milyen jó a hangja ... Soha ,vagy talán csak egyszer hallottam kívülről .
Egyszerűen nincs szívem eltékozolni . Nézegetve a Lada árakat jó ha 100 E pénzt kapnék érte .Azzal pedig lófasznyit lennék beljebb egy másikféle autó vásárlásánál . Hát ne lakják le holmi dinnyés "kereskedők" !
 Én tudom azt ,hogy csak a motorja többet ér 100-nál !
Tőlem - és az anyagiaktól - telhetően megpróbálom rendbe tenni ,aztán tart ameddig tart . Ha minden kötél szakad ,akkor 1-2 év múlva kiárulom alkatrésznek . Még akkor is sokkal jobban járok .
Ha most hülyének néz valaki - hát tök igaza van... De egyszerűen nem visz rá a lélek az eladásra ,hisz ismerem mint a tenyeremet és soha nem szívatott meg .
Ez van ! Aztán majd lesz valahogy ...
Hiszen mindig van valahogy ! :) :)

2010.07.23. Péntek

BÚCSÚBLOG

Sokat tépelődtem az utóbbi 2 hétben - gondolom sokaknak ismerős ez az érzés .
De kezdem inkább onnan ,ahol az előző bejegyzés befejeződött .
A kocsiszekrény bal alja rendbe lett téve ,majd hazahozva még átnézegettem , légszűrőt cseréltem és korán reggel 07.11-én indultunk Balatonboglárra .
Ez is kalandosra sikeredett ...  Kezdődött azzal ,hogy mihelyst kikanyarodtam az utcánkból beért a hátsó kerék a műanyag dobbetét peremébe . Tény ,hogy a gyerekek sem kicsik már ,csomag is volt bőven - de a rugók és a lengéscsillapítók sem százasok már .
 Így hát a Pesti úton levő MOL-kúton - ahol a csapattársakkal és családtagjaikkal volt megbeszélve a találka - 2 nagy táskát át is tettünk a kollégám kombi F Astra-jába ,így már okés volt a dolog.
Mondtam a többieknek álljunk meg Mályi előtt még a Lukoil kúton ,mert én ott tankolok 98-ast. Így is tettünk ,és jött a pofára esés ...   Milyen tanksapka ez ??????? :@
 Hát amit a lakatos-barátunk rá tett ,hogy tutira ne folyjon a benya ha oldalra borítjuk az autót . Csak én erről kurvára nem tudtam ... Fasza ,kulcs nincs hozzá ,hogy nyissam ki ?
 Hívtam szegény Robit ,Ő tud e erről az akcióról ?! Hát nem tudott . Abban maradtunk ,hogy hívja a raliscimbit kulcsügyben ,mert akkor Emődig még elmegyünk és majd tankolok a pályán . Közben dühömben addig próbálkoztam ,hogy sikerült lecsavarni . Fingom sincs be volt-e zárva  vagy csak meg volt tépve ,de már nem is érdekelt .Teló Robinak hogy sztornó , tankolok Ő meg pihizzen tovább .
Vártam lesz-e 3. szarság ,de elmaradt ...
Az autó jól viselkedett egyébként ,4 óra alatt a Balcsin voltunk 3 megállással .
 Na ,19-én este mielőtt indultunk volna mondom elmegyek megtankolok meg ellenőrzöm a keréknyomást . A környéken 98-as nem lévén az OMV-n tettem bele 100-ast . Ez alatt a 3-3,5 km alatt arra lettem figyelmes ,hogy hol normális a töltésem hol meg túltöltést jelez a műszer - de nem gyengén . Visszaérve megmozgattam a vezetékeket a generátoron ,reléknél ,akksinál - jó . Hazáig nem volt probléma .
Másnap reggel indítom ingadozik a töltésmutató ,majd megint kifeküdt túltöltésbe .
Próbálgatom a garázsban ,lámpa fel ,gázadás - tompított kiég .
Jó rendben akkor ez jó eséllyel fesz. szabályzó - mely az utolsó Keleti Tali alkalmával is szopatott . Csak akkor nem volt töltés . 2 évet bírt ?? Pfff ...
Úgyhogy hívtam a villamosságszerelő bácsit ,aki pont most Mohácson pihen . Megdumáltuk ,hogy jövő hét elején rácsörgök és akkor viszem . Annyi ,hogy a 15-ös pontról mindenképp le kellesz húzni a sarut - így nincs gerjesztés -, hogy más fogyasztót ne károsítsak . Itt tartok jelenleg ...

Szóval ahogy kezdtem is nagyon sokat tépelődtem .
Arra jutottam ,hogy nem biznisz tolni a pénzt orrba-szájba bele tudva azt ,hogy ebből már sohasem lesz 100 %-os autó . Most kellene még csinálni a jobb oldali taposót-küszöböt .
Jövőre esedékes lenne tavasszal a tornyokat és mire decemberben vinném vizsgázni a hátulja is gatya lesz - hála az azt berháló lakatosnak .
Ha kasztnit vennék ,esélytelen hogy 16-17 évesnél fiatalabbhoz jussak . Tehát ugyanott vagyok ,csak még több pénz és még több meló. A nagy igazság az ,hogy ha egyben lenne annyi pénzem ,hogy nekiálljak vagy esély lenne rá hogy lesz annyim - akkor még csak-csak látnék esély a menekülésére .
De sajnos ez nem így van ,hiú ábrándokba pedig fölöslegesen nem kergetem magam . Muszáj a realitások talaján maradni .
 Ami biztos ; a generátort megjavíttatom ,aztán hirdetem .
Roppant módon sajnálom ,mert soha nem hagyott cserben , még ha nem is volt tökéletes olykor mindig hazahozott minket mindenhonnan . Valahogy olyan érzés ,mintha most én hagynám cserben  - de nincs más választásom ... :( :( :( :(
Nagy álmom volt mindig egy 07-es ,és mindig kellemes emlékekkel fogok visszagondolni életem eme szakaszára és az autóra .

Isten vele !

2010.07.10. Szombat

Gyorsblog ,mert aztán indulunk befejezni a gépet ,holnap kora reggel pedig irány Balcsi .
 Nos, ki lett cserélve az amit muszáj volt . Tegnap este még lemasszázgattuk gyorsan ,mert szegény Robinak már így is csak tusolni maradt otthon ideje meló előtt .
A mai nap kap alapozót meg alvázvédőt ,aztán nekiállunk összepakolni a gépet .
Ajtó már fel lett próbálva ,faszántosan passzol .
Bízom benne ,hogy hamar sikerül összerakni ,mert délután még átnézegetném , légszűrőt cserélek , meg ilyen apróságok ...
 A srác nagyon szépen dolgozik - le a kalappal ! Hamarabb kellett volna megismernem ... :(
 Bocs Robika ,hogy megint nem aludtál egy kukkot sem ! :(

2010.07.07. Szerda

A fejlemények ...
Nagyon rossz kimondani és még rosszabb a tudat ,hogy ez / a balatoni / lesz az utolsó hosszabb útja a szeretett autócskámnak . :( :( :(
 Nagyon rossz állapotban van a kasztni alsó része ,így látszik az ami a vásárlásakor rejtve volt a szemünk elől . Tákolva és gányolva volt ez a jobb sorsra érdemes gép . Azt hittem nem tudom megadni neki azt ,amit megérdemelne . Ez valamennyire igaz is ,de százszor jobb sora lehetett nálam ,mint az előző gazdáinál ... :( :( Mindenféle védelem és kezelés nélkül toldozgatták - a taposó például legalább 3 rétegből állt 1-2 helyen és a rétegek között szépen dolgozott a rozsda . Olyan szinten ,hogy szét is terjedt maximális mértékben .
Jelen állapotában egyszerűen úgy lehetne életben tartani ,ha kapna egy komplett kasztnit , de ... !
Veszek egy kasztnit 50-60-70 e.
Homokolás ,rendbetétel 100 e.
És akkor még hol van a festés ?!
Nagyon a szívemhez nőtt ,de ezt sajnos képtelen vagyok finanszírozni . Ezért vettem Ladát - mert ezt tudtam meg venni ( meg hát bele is voltam-vagyok buzulva ). Legjobban a motorját fogom sajnálni ,mert az olyan jól sikerült tavaly ,mint egy álom .
 Fojtogat a bánat ,de nem látok kiutat . Annyira hittem benne ,hogy még évekig csapathatunk együtt és ez egyik napról a másikra foszlik szerte .
 Bassza meg ez a csóringer kurva élet ! :@ :(

Most annyiban maradtunk ,hogy Ricsi a bal oldalt befejezi de a jobb oldalt már el sem kezdi . Az egyébként is kibír még egy évet röhögve . A tél úgyis megadja neki a kegyelemdöfést - amit én már nem várok meg ... :(
Ha kész van a baloldal még lehet hogy írok ,de ha már nem lenne időm akkor  Balaton után mindenképpen - úgyis mintegy BÚCSÚBLOG-ként és mintegy tisztelgésképpen az autó előtt . Nem tehet róla ,hogy amikor még meg lehetett volna őrizni az állagát , ezt nem tették meg . Kívül szép volt , rejtve meg dolgozott a rozsda .
Mindenképpen hálás vagyok Robinak a rengeteg segítségért , KÖSZÖNÖM SZÉPEN !

2010.07.04. Vasárnap

Nos az van hogy tudtam hogy a balos küszöböm gatya .
Azt is sejtettem ,hogy a taposó sem százas .
Hát kérem szépen Robi ralis cimbijei ( meg most már az enyémek is ) vállalták ,hogy záros határidőn belül / mivel 10-én indulás a Balcsira / meggyógyítják Öcsit.
Elkezdtünk csupaszítani ,aztán szépen fény derült a dolgokra . Eleve vittünk magunkkal jobbos-balos küszöb készletet komplett ,jobb-bal taposót - hogy legyen mihez nyúlni .
Konkrétan a balos belső küszöb megszűnt létezni ,taposó az hártya .
Ezért voltam pénteken olyan levert . Full ki lett csupaszítva a gép ,és önkéntelenül olyan érzetem támadt mintha megerőszakolták volna a Kicsikét .
Az csak fokozza a lelombozódásomat ,hogy aggódok a szűkös határidő miatt , azon hogy milyen lesz a végeredmény amikor elkészül ,vajon fog-e rajta minden működni ???
Ugyanis totózni már kurvára nem lesz időm vele ...
Mindenesetre a srác aki csinálja egy szimpatikus ember benyomását keltette bennem , a többi majd kiderül .

Mint Robi már említette meglestük a VFTS-t ,hát azt kell mondjam hogy simán lerántanék bárkit ha azon múlna ,hogy legyen egy ilyen gépem ...
A fejleményekről később ...

2010.05.11. Kedd

Immár 3 hete nem járok a géppel .
Nem , nem vesztünk össze . Csak nincs szélvédőm elől .
Történt ugyanis ,hogy április 21 -én délután mentem végzéskor a Tiszai pályaudvari autóbusz-végállomáson parkoló autókámért ,és feltűnt hogy furán áll a kéderfeszítő a bal oldalon . Ahogy nézegettem és agyaltam ,hogy a picsába jöhet ki magától a feszítő 20 centis részen ,akkor vettem észre a függőleges repedést a szélvédőn a kormány előtt . Egyből bedurrant az agyam . Fényes nappal ,forgalmas helyen megpiszkálják a szélvédőt ?! Berongyoltam a központunkba a diszpécserhez ,kukkantsunk már bele a kamerák aznapi felvételébe . Ki is derült ,hogy a kamera pont nem lát oda . Geci jó ! A cigók tudják , a dolgozók meg nem ... ?!
 Hazaérve konzultáltam Robival telefonon ,mondtam Neki hogy ezzel így nem látom célszerűnek közlekedni . Pár hónapja volt műszakin ,nem hiányzik egy útszéli rendőr útbaigazítása a forgalomból kivonás után .
 Robi mondta ,akkor szedjem ki úgy ,hogy leragasztom - ha törik akkor mégse befelé peregjen . Ugyanis engem aggasztott a szélvédő tartó lemezperem állapota ,hogy mégis milyen lehet egy 21 éves autóban. Robi közölte ; így is-úgy is ki kell szedni ,akkor meg legalább azt is meglátjuk . Hát ez igaz !
 Régi kédert sniccerrel körbevágtam ,aztán némi lágy ütögetés után kiemeltem a szélvédőt - egyben . Hála a Robi ragasztószalagos tippjének .
Kérem szépen ,fülig ért a szám ugyanis a perem - korához képest - patika . Egy helyen - a balos ablaktörlőnél - volt egy kis felületi rozsda ,melyet csiszolás és alapozás után színre ecseteltem . Meg még -ha már benne vagyok - ahol esetleg jobban ki lehet téve a károsodásnak ott is húztam rá .
 Robitól kaptam kédert és feszítőt szülinapomra . Köszönöm szépen ! :)
Jelenleg szélvédőt várok ,mert az új az húzós - nekem legalább is -, most meg pont nincs bontva sem . Az egyik Trabis állítólag tud majd okosban ,ezt még Robi Horton intézte vele .
Ha lesz ,akkor újra írok . Persze az alufelnis téma is akkor lesz befejezve .

2009.10.21. Szerda

Üdv Mindenkinek !
Rég nem írtam ,de ez csak annak köszönhető ,hogy problémamentesen működik a Verda ... :)
  November 14-én lejár a műszaki ,így hát másfél hete elvittem állapot felmérésre.
Rátettük ilyen-olyan padra ,minden rendben . Volt egy kis csikorgó hang bal előlről ,de nem bírtam rájönni mi az okozója . Úgy döntöttünk -- szokásos SzervízMan- emmel ,Ember Gabival -- ,hogy bár nem lógnak a talpasok ( be is baszna ) ,de bontsuk le és nézzünk szét azon a tájékon .
  Kiderült ,hogy a felső lengő kar tengelyének a szilentpersely gumipereme lenyalódott ,és fém a fémmel dolgozva adta a természet ellenes hanghatást. Csere . Viszont fényképező nem volt nálam ... :(
  Visszatérve az állapot felméréshez a vizsgabázison ;
Mehetne így ahogy van műszakira ,csak tüntessem el a jobb első ülés alatti lyukat .
No ,ez mellbe vert ! Tudtam, hogy esedékes lesz az alját rendbe tenni ,sőt azt is tudtam hogy a balos taposó elég gyengécske ,de likra nem számítottam . Legalább is nem az autón ! :) ;)
  Nos ,ma Robival kikocsiztunk a telekre foltozás céljából. Kicsit cumizott vele szegény Öcsém ,mert gatya a lemez ,ahol meg nem ,ott vastagon véd az alvázvédő . ( hegesztés ellen is )
  De ügyes csávó ,megoldotta ,lyuk nincs , mehet vizsgára ! Viszont tavasszal neki kell állnom mindenképpen rendbe tenni az alját taposóstul ,küszöböstül stb. Mert akkor már úgy célszerű ,hogy egy kalap alatt az egészet .
 Köszi Robi a segítséged ,meg hogy nem adtad fel ! Meg a mini Ladát is köszönöm szépen ! :) :) :) ( Na ,azt lesz még macerás valósághűre átdukkóznom ! ;) )

 Jelentkezem a vizsga után ! ( meg zöldkártya is akkor lesz ... Arra különösen kíváncsi vagyok ,mert nagyon pöpec lett a motorja a felújítástól . És azóta egy gramm olaj nem fogyott ,pedig beletettem 5000 km-t . :) :) )