Tevékenységtérkép
Megint csak egy natúr bejegyzés
Túlhaladtunk az 50ezren, az autó stabilan teszi a dolgát.
Volt közben egy bal első kerékcsapágy csere, mert kezdett kicsit hangja lenni.
A négyévszakos gumikat nagyon nem bántam meg, elégedett vagyok velük.
Semmi más extra.
Fékfolyadék csere
Mint azt legutóbb már vázoltam a fékfolyadék csere tolódott, mivel bal hátul a szimmering eresztősre vette a figurát.
Így a mai napon le lett tudva mindkettő egy füst alatt.
Beszerzésre került a VDF-KER-től halál jóárasítva a csapágyszett, mely tartalmazza a csapágyat, zsugorgyűrűt, illesztőgyűrűt, szimmeringet. (MasterSport)
Egyúttal vettem kartercsövet is, mert a régi már meg nyílt egy helyen.
Sejthető volt előre, hogy a régi zsugor és csapágy leszedése szopóágra vág, ami be is igazolódott.
Csapágyat összetörtük Lajossal, de a zsugor csak nem akarta megadni magát a melegítésre sem.
Ekkor Robitól kértünk segítséget, hogy esetleg egy flex-szel könnyítse már meg a dolgunkat.
Ő indult is rögvest. Erre természetesen a zsugorgyűrű is megadta magát mire odaért Robika.
A lényeg, hogy minden patent lett, legalább is úgy néz ki.
Fékfolyadék friss és patyolattiszta DOT 4-es FERODO.
Úgy vélem készen állunk a salgótarjáni találkozóra.
Lajos bátyónak köszi a segítséget - ismét!