Címke: lajos (12)

Tevékenységtérkép

Nem tervezett bütykölés...

Április 30-án ásványgyűjtésen voltunk ismét a Mátrában.
Haza érkezvén még megálltunk egy boltnál, majd amikor indulni akartam szomorúan hallottam, hogy az önindító nem áll vissza alaphelyzetbe, hanem darálás hallható. Betoltuk, majd hazamentünk.
Május elsején - mivel a munka ünnepe - dolgoztam, de nem mertem megrizikózni az autóhasználatot már csak azért sem, mert nem volt kedvem egyedül tologatni sehol.

Így hát mára - május 2-ára - maradt a feladat a probléma felderítésére.
Volt már két, évekkel ezelőtt lecserélt önindítóm, úgy gondoltam első körben megpróbálok összehozni azokból egy üzemképeset. S ha nem megy, akkor még mindig ki tudok dobni az ablakon huszonezer forintot.
 Nem mellesleg picit dühös voltam, de nem tudtam haragudni az öreg Ladára, mivel most is hazahozott egy 300 km-es túráról, és csak itthon jelezte a rosszulét fennforgását.
Na szóval ma rá kellett döbbennem, hogy a már leszerelt önindítók nyilván nem véletlenül lettek leszerelve. De ráadásul olyan gatyák, hogy erőteljes felújításra szorulnának. De ebből elegem van már, így hát a maradék kacat megy holnap a MÉH-be, mert nem óhajtok már gyűjtögetni több lomot.

Mint kiderült egyébként az üzemben levő önindítónak annyi baja volt, hogy a mozgató kar (villa) egyik szára eltört, így nem tudta vissza engedni alaphelyzetbe a fogaskereket mivel megszorult.
De ha már atomjaira lett szedve vizsgálat céljából, hát át is lett takarítva csacsi-ragyira - legalább is belül.
Durván sötét lett mire sikerült visszavarázsolni a helyére.
Majd ahogy az útban levő vákuumcsöveket, vezetékeket tettük vissza illetve ellenőriztük, a gerjesztés vezetékének a toldását is megmozgattuk. Szerintem ez volt a baja a töltésemnek...
Ugyanis a közelmúltban történt fesz.szab. csere után egy nappal elszállt a töltés lámpám, és a gerjesztés csak akkor indult meg, ha felpörgettem a motort 3000 fordulatra.
Ugyebár ennél a generátor típusnál a töltéslámpa indítja a gerjesztést normál működésnél. Én akkor azt hittem, hogy kiégett az izzó. Sebaj, mert töltés van, csak másként, és majd ha nagyon nem lesz más dolog, és nagyon ráérek kicserélem a műszerfalban az izzót.
Viszont most hogy a gerjesztés toldatot megmozgattuk, sanszos hogy ott nem volt kontaktus normálisan, ugyanis jó lett a töltés lámpa is, és vele együtt azonnal indítja a töltést is.

Száz szónak is egy a vége: jó lett a vas ismét, nem kellett huszonezret kivágni az ablakon, pusztán Lajosnak sikerült elcsesznem a délutánját illetve estéjét, amiért sűrű bocsánatot kérek! ;)

Olajcsere 2017

Km: (1)80258
Újra esedékes lett a motorolaj cseréje.
6-7 év Castrol Magnatec használat után most a Castrol GTX mellett döntöttem - kíváncsiságból.
Anno használtam ugyan a GTX High Mileage olajat, és elégedett is voltam vele, de amióta a moci ki lett kupálva, azóta Magnatec volt csak benne.
Az olajat a Castrol webshoptól rendeltem, mert manapság az olajaknak eléggé kétes az eredetük.
Meg is kaptam, jó áron, többszörös védelemmel és garancia vállalással.
A VDF-KERben beszerzésre került a levegőszűrő, olajszűrő, üzemanyagszűrő, kipufogó bilincs, K2 motoröblítő koncentrátum, stb...
A Puma Tools jóvoltából lett 12-es imbuszkulcsom is végre - plusz még egy két minőségi csillag-villás. :) Köszike!

Tehát Lajcsival egyeztettünk és sikerült összeütemeznünk. Olajcsere letudva, szűrők cserélve, futómű, felfüggesztés átvizsgálva, ellenőrizve.
Noha nem lett volna még feltétlen szükséges, de cserélve lett a kipufogó hátsó dob is.
Jó volt a legutóbbi kétcsöves Paragi is, bár a rögzítése miatt okozott nem várt pillanatokat.
Most ismét egycsöves Paragi dob került fel.
Picit szolídabb a hangja, de nem is baj! :)
Bevált a kétoldalt rugóval való rögzítés, így az lett alkalmazva a gyári gumis megoldás helyett.
A hátsó rögzítés kicsit cumisabb volt, de végülis jó lett.
Kis finom állítás még kellesz, mert valamihez odarezonál alapjáraton, valószínűleg a keresztstabilizátorhoz. De az már nem sokból tart akármikor is...

Aprócska, ám annál fontosabb beavatkozás

Nem terveztem így a nappali mínusz 10 fokokban bütykölést, bár gyűlnek a tennivalók tavaszra.
Viszont a fesz.szabályzóm már hetek óta kínlódott, és azt mégsem akartam megvárni míg természetesen munkába menet, éjszaka adja meg magát teljesen.
Random ugrált ki full töltésre a műszer, ezzel párhuzamban erősödtek a fogyasztók fényei, hangjai...
Mondjuk szavam sem lehet, mert utoljára 2010 nyarán volt gondom ezen a téren, csak most az időzítés nem volt patent.
Mindegy, ma cserélve lett.
A Samara új féle fesz.szab.ja ment bele ismét, mivel gyárilag a Samara generátora van fent. (G.224)
S ha már bontani kellett, egyúttal a tartalék, új ékszíjat is feldobtam. Erősen repedezett volt már a régi a fogak között.

Aztán hazaindulva érdekes csörgő hangot hallottam a motortérből, amit nem fogadtam kitörő örömmel.
Bekukkantva aztán észrevettük Lajossal, hogy a vízpumpa ékszíjtárcsájának mind a három csavarja fel van lazulva.
Valószínüleg már fel volt egy ideje, csak rá volt gyógyulva a tengelyre, s most az ékszíj feszítése után a terhelés megkottyantotta.
Sebaj, ezek is meghúzva.

Tavasszal lesz pár ellenőrizni való, meg olajcsere - ezekről majd akkor.

Köszönet a VDF-KER-nek az ismételt rugalmasságért a beszerzést illetően, köszi Béci!
Lajos bácsinak is köszi a segítséget! :)
 

Egy kis karbantartás...

  Mivel az elmúlt időszakban különböző neszek és hangok voltak hallhatóak az autóból, ami nem megszokott, így egyeztettem Lajos bátyóval egy telkes alákukkantást a vasnak.
  Előtte azért beszereztem ezt-azt, amit úgy gondoltam hogy esedékes lehet.
 Ezúton is köszi Robinak a közbenjárást, az Avasi VDF-nek meg hogy összekészítette a motyót és csak be kellett ugranom érte.

 Szóval a lényeg: a kipufogódobot ismét elengedte a mellső rögzítő gumi, de mivel hátul fix konzolt csináltunk már régebben és plusz biztosítékként egy rugó is volt betéve, így nem szakadt le. Csak éppen annyirarezonált alig hallhatóan, hogy engem pont idegesítsen. :)
Orvosolva.
Aztán a bal hátsó fékhenger könnyezett kissé, így az is cserélve lett. Fékfolyadék pótolva ugyancsak DOT 4-essel.
Itt egy pillanatra megállnék...
Legutóbb itt a bal hátsónál volt a hajtóműolaj szivárgás is, és ugyebár ráfogtuk a szuszogóra a dolgot.
 Jelentem most már szuszog, mégis kinyomja egy picit az olajat. Úgyhogy vizsga előtt mindenképp széthúzásra kerül, és megy bele a hagyományos szimering, mert ez a duplaélű valahogy nem vált be. Legalábbis most így gondolom, de majd meglátjuk!
 Nos... Gyanakodtam még a kardán-Hardy csere-szükségre  is, de azt nem kellett! Nem is bánom...
3 hónap múlva műszaki, de addig még vannak apróságok, amik megoldásra várnak. :)

 

http://vdf-ker.hu/autosbolt_miskolc_avas

Szépészeti beavatkozás + kipuff rögzítés

Egy hete jött el a pillanat, hogy megálmodjunk valami jobb megoldást a kipufogó rögzítésésre.

Ugyanis már a salgótarjáni Polskis talira menet is elengedte magát a gyári oldalsó rögzítés a hátsó dobnál, egy hete pedig hajnalban munkába menet észleltem a lógást -zörgést, majd alánézve szembesülnöm kellett azzal, hogy a hátsó - már rugó - rögzítés elhagyódott, és az egyik oldalsó gumi tartja csak az egész kipufogót.
Műszak végén orvosoltam ideiglenesen egy kis óriás kábelkötegelővel, ugyanakkor már járt az agyam, hogyan is lehetne végleges megoldást találni.
  A probléma alapja a nem egészen méretpontos duplacsövű Paragi dob.
Mindenesetre még aznap beszereztem a VDF-KER-ben különböző rugókat, minden eshetőségre felkészülve a kísérletezéshez, plusz azért két oldalsó gyári gumit is vettem. Meg ha már ott voltam - egykor nagyon jó tapasztalatokkal használtam - vettem szélvédőre való vízlepergetőt is.

Nos, a kipufogó megoldás az lett - és remélhetőleg be is válik -, hogy hátsó tartónak csináltunk Lajossal egy fix tartó konzolt, oldalra pedig a gyári gumik kerültek.
Ha már itt barkácsoltunk levettük az egész kipufogót, mert csere óta volt olyan problémám, hogy mivel nagyon felfelé állt a vége a lökhárító alá, szépen bekavarta az utastérbe az égésterméket.
Széthúztuk, mértünk, beszélgettünk, és az lett a megoldás, hogy a középső rész végéből lefűrészelődött 2 cm.
Ehhez lőttük be a vég fix helyzetét, ehhez legyártottuk a fix konzolt, és nagyon baróóó lett!
Szépen áll, nem kavarja vissza a cuccot és ami a legfontosabb stabil lett.
Ami kérdéses, hogy maradnak-e az oldalsó tartógumik. Adtam nekik egy esélyt, mert íg már nincs akkora terhelés rajtuk.
Viszont ha egy-két hónapig minimum nem bírják ki, akkor mennek a helyükre végérvényesen a kuplung-visszahúzó rugók.

 MÁS:
Július legutolsó hétvégéjén lesz Tarnamérán a SZOJBAT (szovjet járműbarátok találkozója) Tarnamérán.
Így azt gondoltam, hogy ha már nem is kifogástalan állapotú a vas, de annyival tartozom neki, hogy megkapja az időszakos waxolást.
Ez ma megtörtént, és nagyon várom a jövő hétvégét az izgalmas programpontok miatt!

Kuplung munkahenger csere

Még egy apróság volt hátra, amit mindenképpen megoldottnak akartam tudni, s a mai napon ez el is lett végezve.
A legutóbbi bütykölés során derült fény a kuplung munkahenger szivárgásos betegségére.

A héten beszerzésre került a VDF-KER-től, ma pedig a csere is kivitelezve lett.
Agyaltam a felújításon is, de egyrészt nem volt a boltban készleten szett, másrészt meg nehogy már ennyit sajnáljak Dimitrijtől.
Szopka nem volt, simán ment minden.
Ugyanazt a FERODO fékfolyadékot kapta a kuplung is, mint a fékrendszer a csere során. (DOT4)

Volt még egy repedezett benyacső az AC és a szűrő között, ez is cserélve lett.
Így most már várom annak a szűk egy hétnek a lepergését, amely hátra van a salgótarjáni autóstalálkozóig... ;)

Fékfolyadék csere

Mint azt legutóbb már vázoltam a fékfolyadék csere tolódott, mivel bal hátul a szimmering eresztősre vette a figurát.
Így a mai napon le lett tudva mindkettő egy füst alatt.

Beszerzésre került a VDF-KER-től halál jóárasítva a csapágyszett, mely tartalmazza a csapágyat, zsugorgyűrűt, illesztőgyűrűt, szimmeringet. (MasterSport)
Egyúttal vettem kartercsövet is, mert a régi már meg nyílt egy helyen.

Sejthető volt előre, hogy a régi zsugor és csapágy leszedése szopóágra vág, ami be is igazolódott.
Csapágyat összetörtük Lajossal, de a zsugor csak nem akarta megadni magát a melegítésre sem.
Ekkor Robitól kértünk segítséget, hogy esetleg egy flex-szel könnyítse már meg a dolgunkat.
Ő indult is rögvest. Erre természetesen a zsugorgyűrű is megadta magát mire odaért Robika. :)

A lényeg, hogy minden patent lett, legalább is úgy néz ki.
Fékfolyadék friss és patyolattiszta DOT 4-es FERODO.
Úgy vélem készen állunk a salgótarjáni találkozóra. ;)

Lajos bátyónak köszi a segítséget - ismét!

Újabb 2 év :)

 Sikeresen lezajlott a műszaki vizsga! :)
Szerencsére nem kellett semmit javítgatni hozzá, mivel a felmerülő problémák menetközben mindig orvosolva is lettek.

Bár nem panaszkodhatok, mert igazán jó fiú volt korához képest Öcsi!
A hétvégén átdobtam a téli kerekeket, mivel a vizsgára úgyis gyári papucsokkal illik megjelenni.
A bal hátsó eresztgetett haloványan már tavaly télen is, így előtte ezt is orvosoltattam a hejőcsabai non-stop gumis bácsival.
Tegnap még kiugrottam a telekre, mert a belső takarítás már ráfért a jószágra egyébként is. Közben beszéltem a vizsgabiztossal is, hogy kedden viszem a vasat.
A takarításba belemelegedve rendbetettem a gumiszőnyegeket is, és a kéderek is kaptak egy kis szilikont. Szép lett az összhatás, nagyon megérdemelte már a paripa.
Ma a már megszokott helyre vittem az autót vizsgázni, Kondi barátomhoz az Itálgázba

 Így 2015. november 10-ig nincs ilyen gondom.



Köszönöm az időközben felmerült problémák orvoslásánál a segítséget az öcsikémnek Robinak, Andrásnak, Lajosnak, mert nélkülük nem lehetne ilyen műszaki állapotban az autó!
Köszönöm a kedvesemnek Hajninak is a megértését!
És köszönöm Kondinak a vizsgáztatást!

Féktárcsa

A mai napon új féktárcsákat kapott az autó. Ezzel együtt új betéteket is.
A betétek ugyan még jók voltak, mert nem voltak régiek. Így azok tartalékként elrakásra kerültek.
Viszont amikor legutóbb cseréltem a fékbetéteket, már akkor eldöntöttem a tavaszi tárcsa cserét.
Kopott is volt, égett is volt... ;)

Esedékes lesz még nyárig az összes kormány-összekötő cseréje, mert a porvédők defektesek.
De most idő hiányában ez picit tolódik.
Egyenlőre ennyi.

Ja, az új kipufogótól amennyire idegenkedtem, annyira kellemesen érces-morgó hangja lett! :)

Olajcsere

Ismét esedékessé vált az olajcsere.
A benne levő 10W40-esből nem fogyott egy fél deci sem.
Itthon a ház előtt belecsaptam a 325 ml motormosót, aztán gooo a telekre.
A már megszokott és jól bevált Castrol Magnatecet kapta a motor újfent, amit még jó pár dologgal együtt ismét nagyon kedvező áron sikerült beszerezni a http://www.autoalkatreszklub.hu/ -tól.

Jelenlegi km óra állás: 52008. ( Ami egyébként 152008 ;) )

A nyári kapkodós KGST-s készülődés óta halogatódott egy gond.
Nevezetesen szépen indul, szépen jár a motor a HALL jeladós gyújtással, ugyanakkor véletlenszerűen előjött az, hogy vagy alapjáraton leállt, vagy pedig alacsony fordulaton leállt egy henger.
Viszont újra indítás után ismét szépen muzsikált.
Elektromos bibire gyanakodtam, de mivel tegnap tudtam időt szentelni egy kis karbantartásra és Édesanyámék is tudtak biztosítani beállási lehetőséget a telken, így adtam egy esélyt magamnak hogy hátha a szelephézag a gond.

Jelentem úgy néz ki az volt!
Valószínűleg nem tett jót neki a régi gyújtás behalásakor a sok erőteljes bedurrogás.
A nyolcból 5 szelepnél állítani kellett, mert kitámasztottak.
Tegnap még adtam a szájának és már ma hajnalban is autóztam egy jót, de a hiba nem jelentkezett.
Remélem már nem is fog!

Ui: Mivel már amúgy is volt a telken egy flakon olaj, így hazafelé útba ejtettem a legközelebbi üzemanyag kutat és lepasszoltam a fáradtolajat!
Védd a környezetet! ;)

Utólagos összefoglaló - KGST Party

Indulás előtt:
  Ugyebár rohammunkában valamit kihoztunk az autóból.
Nagy köszönet Robinak és Lajosnak, továbbá Barabás Andrásnak is köszi a közreműködésért.
Az indulás a péntek reggeli helyett már erősen délutánba csúszott.

Na de ne rohanjunk előre!
Ugyebár a törést Robika segítségével nagyjából korrigáltuk. Az idő rövidsége miatt ugyan szép nem lett, de már annak is örültem hogy legalább el tudok vele indulni.
Lökös nagyjából visszaállt, a köténylemez alsó széle maradt horpadt és a motorháztető első széle az éles horpadás miatt.
Ez esetleg kivágással lenne menthető vagy cserével. De most van egy más jellegű ötletem, amit egyenlőre nem kiabálnék el. ;)
HALL jeladós gyújtás bekerült, és gyönyörűen muzsikál.
Motorháztető - a zsanérok deformálódása és szakadása miatt - leszorítósra alakult át, ebben is oroszlánrészben Robi és Lajos segítsége játszott szerepet.
Felkerült a rendszám, és húztam haza az asszonykámért.
Ő eddigre már rég összecuccolt, csak nekem kellett tisztába tenni magam és átvedlenem.
András segítségével tiszta lett az autó, mint a patyolat.
Itt jöttek az újabb fordulatok!
A belvárosban elkezdett fúlni az autó.
Félre húzódtam a forgalom minél kisebb akadályozása érdekében egy erre alkalmas utcába.
Mivel a karbinak nem volt kedvem nekiállni, így a már egy ideje esedékes AC pumpával kezdtem.
Ott lapult a csomitartóban a zsír új, úgyhogy átdobtam.
Jééé, működik!
Na, ha már így sikerült elcseszni a napot, és egy óra múlva Robiék is indulnak, akkor már várjuk meg őket!
Addig furikázás a városban, hogy ha kínja van akkor adja ki még itthon.
Leugrottunk Robi Polskijáért, itt beülve eltört az egyik üléslap alatti rugóm.
Ekkor feltettem a kérdést: MÉG VALAMI??? :)

Csatlakozott Andi is a kis Liluval, és elindult a három masina Nyíregyháza felé.
Útközben benéztünk még Tokajba Bálint Atáékhoz, majd némi beszélgetés után folytattuk utunkat.
Kb. este fél 9 és 9 között érkeztünk meg a KGST Party helyszínére Robiékkal, mivel Andi Tokajban maradt alukálni.
Regisztráltunk, majd mi húztunk az Aventinus Hotelba, ahol a lefoglalt szobánk várt kellemesen lehűtve. ;)
Mit mondjak? Nem kellett altatódal... :D

Reggel ébredés és reggeli után vissza Party helyszínére, ahol rég nem látott ismerősökkel találkozhattunk ismét.

Summázva az elmúlt pár napot:
   Törés nem kívánatos volt, de ez van!
   Nagy köszönet Robinak, Lajosnak továbbá köszi András és Plósz Gyulus a közreműködést!
   A KGST Party helyszíne számomra eléggé zsúfoltra sikeredett, de ezt leszámítva jól éreztük magunkat!
   Az Aventinus Hotel és a 424 Irish Pub és Étterem előtt le a kalappal. Csak ajánlani tudom mindkét helyet.

Egy sajnálatos bejelentés fültanúi lehettünk szombaton este.
Nem lesz több KGST Party! :(
Nem örülök neki, ez az igazság! De hátha lesz valami hiánypótló itt Keleten! ;)

Egyenlőre ennyi, s egy pár kép... ;)

2011.03.17. Csütörtök

 UPDATE PICTURE ! + UPDATE ! :)

 Mivel kellemes és szép idők voltak mostanában ,elérkezett az ideje a "muszájos" dolgoknak .Így a mai napon a kellemes esőben ( :@ ) uccu neki gátlócsere ...
  Gabit - aki segíteni szokott bütykölni ,és aki a motort is csinálta - nem tudtam elérni telefonon . Ugyanis csáposon lényegesen egyszerűbb az alsó fertály bütyizése .
Párját megcsörgetve kiderült : Gáborunk Afrikában próbál szerencsét ,mivel kevés a meló itthon .
   Az fasza ! :O
Enikő viszont tanácsolta hívjam fel Lacit - aki a Gabi osztálytársa volt anno - ,neki van csáposa is ,és bütyköl is .
 Lacival már találkoztunk régebben ,például nála strobiztuk a gyújtást is .
Egyeztettünk időpontilag ,és reggel 9- re érkeztem .
 Szóval : a gátlók is elég kukák voltak már ,de a szilentjeik aztán végképp .
Hátsók már voltak - pár hónapja egy úr megmaradt alkatrészkészletéből szemezgettünk Robival - , ezek Gabriel-ek . Előre pedig MasterSport került . Robinak hála ,ezekhez is sikerült jóárasítva hozzájutni .
 Cserélésre került a bal oldali rövid összekötő gömbfej is .
Sürgős még - a napokban meg kell ejtenem - az első fékmunkahengerek cseréje ,mert annyira fognak hogy felemelve is alig lehet kézzel elforgatni a kerekeket .
Már mindent megpróbáltunk vele ,semmi nem használt - csak ideiglenesen .
Aztán még egy futóműállítás ,és egyenlőre ennyi . Már ami égetően fontos .
 Készült új szélvédő matrica is hátra ,erről kép majd felhelyezés után ... ;)
  Képek telefonosok és sebtében készültek ,ezért elnézést kérek !
Köszike Robinak a beszerzési segítségért ,Lajosnak a gömbfejekért ( amiből most csak 1 kellett ,de enni nem kér ) ,Barabás  Andrásnak a dekorációért !
 És köszi Lacinak a bütykölést ! Nagyon frankó srác ,kijelenthetem : új szerelőm van ! ;)


Mivel csak ilyen színű karbon-matricám volt itthon ,így ezzel oldottam meg a korrigálást a képeken látható módon . :)