Tevékenységtérkép
2011.07.27. Szerda
Nagy örömömre szolgált,hogy végre én is meg tudtam jelenni a Club 126 nyári találkozóján!
Jó volt újra találkozni az ismerős emberekkel, s jó volt új arcokat megismerni.
Bár csak a szombati napot tudtuk a csapattal tölteni, ugyanis eléggé zsúfoltra sikeredett program szempontból a családi vakáció, de így is nagyon jól éreztük magunk.
A nyaralás úgy kezdődött, hogy sikerült rávennem a család többi tagját a 07.16-i hajnali indulásra, így 3:40-kor el is indultunk. Valahogy kifelé növök már a száguldozásból - főleg családostul -, s ezáltal lightos 105-115 km/h sebességgel gyér forgalomban tehettük meg az utat. Arról nem beszélve, hogy többször is tudtunk megállni a gyerkőcökkel. Mivel elhatároztam hogy ezentúl csak Lukoil-os 98-as benyát tankolok, az utat is így terveztem meg e kutak érintésével.
Reggel fél 8 után nem sokkal értünk le Balatonmáriafürdőre. Mivel a ház átvétele 9 óra utánra volt tervezve, leparkoltam a közelben levő kedvenc ottani kajáldánk parkolójába, és pancsizással kezdtük meg a nyaralást.
Hál'istennek elég jó időt fogtunk ki ismét. Az utolsó másfél nap volt kissé csapadékos, de fürdeni a hőmérséklet és a vízhőmérséklet kellemességének köszönhetően még akkor is lehetett.
Szombat délelőttig (07. 23.) volt Balatonmáriafürdőn a megszokott ház kibérelve. Megbeszéltem a tulajjal, hogy mi reggel 8-kor mindenképp indulni fogunk onnan, mert Agárdra szeretnék érni fél 10-ig a VII. Nemzetközi Fiat 126 Találkozóra.
Így is történt. Szemerkélő esőben tettük meg az utat odáig, és sajnos ott is ez fogadott. Viszont a regisztrációs bejárat meglátogatása után beljebb haladva örömmel szembesültem azzal, hogy ez senkinek nem szegte kedvét. Sőt az én szám is fülig ért, amikor Lajoska orcáját pillantottam meg leparkolás közben szemben velünk.
A délelőtt ilyen csepergősen telt el, miközben zajlottak az ügyességi vetélkedők.
Aztán amiben nagyon reménykedtem bevált! Délután amikor a szépségverseny helyszínére ment a sereg, már száraz úton haladhattunk át, gyengén felhős-napsütéses időben. Ez azért is volt fontos elsősorban a szervezők számára, mert a légifotózás is itt zajlott, melynek ugyebár az esős idő több okból is búcsút intett volna. Innen a Polski-had megindult a felvonulásra a tavat megkerülve, jó pár off autóval kiegészülve. Hatalmas élmény az autós felvonulás, bármilyen autós rendezvényen vesz részt az ember. De ezekkel a lányokkal és fiúkkal még nagyobb!
S a hab a tortán, amikor a menet visszafordulva egy körforgalomban - mely már hagyományosnak mondható ezen rendezvényen - a még odafelé tartó részével a csapatnak végig pacsizik az autóból. Személyesen most először volt ilyenben részem, és kurva nagy!!!
Visszatérve a Park Camping területére a vacsoráig volt még pár perc, így családom ezt a tavat is letesztelte fürdésileg kiegészülve Plósz Gyuszival. Elfogyasztottuk a finom babgulyást, melyet ezúton is köszönünk szépen "azoktató"-éknak!
Aztán már úgy el is repült az idő, hogy sebtében köszöntünk el akivel még épp kontaktusba tudtunk kerülni.
21:05-kor indultunk tovább Gyömrőre, ahová még hivatalosak voltunk. Pest érintésével mentünk, mert a IX. kerületben még kinéztem egy Lukoil kutat tankolás céljából. Éjjel negyed 11-kor érkeztünk meg Gyömrőre, ahol aztán már én is fogyasztottam némi alkoholtartalmú nedvességet. A vasárnapot itt töltöttük, bográcsgulyás főzés volt, és beszélgetés hegyek a ritkán látott sógornőmékkel.
Este 9-kor aztán elindultunk haza, akkorra odaért az eső is. :(
Az M3-ig esett intenzíven, majd amikor rátértünk a pályára száraz aszfaltcsíkon autóztunk tovább. Megálltunk még kávézni, de az első helyen a továbbhaladás mellett döntöttem, mivel 4-5 busznyi DVTK szurkoló ( kb. ugyanennyi rendőr kíséretében ) is ott könnyített magán. Mivel az autón nincs feltűntetve, hogy miskolciak vagyunk, jobbnak láttam nem kísérteni az ördögöt... :S
23 óra környékén értünk haza Miskolcra.
Az autó hibátlanul teljesített ismét, amiért nagyon hálás is vagyok Neki!
Jövőre újra megpróbáljuk legalább így hangolni a nyaralást!
Most lelkesedve várjuk a IX. KGST Partyt, ahol remélhetőleg ismét egy kellemes hétvége vár ránk. Nagyon szeretném ha minél több Polskis is csatlakozna hozzánk, de sajnos pont egybevág az időponttal a lengyelországi Torunban lebonyolításra kerülő találkozó, melyre elég nagy számban szándékoznak menni.
Azoknak is akik oda mennek, és azoknak is akikkel találkozunk Nyíregyen jó szórakozást és szerencsés utat kívánok!
Ui.: A találkozón készült képeink - együtt egy albumban a telósok és a fotógépes - a kluboldal Club topicjában közzétételre kerültek link megosztás által.

2011.07.13. Szerda
Amit tudtam, illetve amire lehetőségem volt, azt megtettem Öcsi egészségére, hogy a lehető legkisebbre csökkentsem a probléma lehetőségét útközben.
Tegnapelőtt nekiálltam hűtőt cserélni, mivel már egyre jobban könnyezett.
Csaknem egy évvel ezelőtt egy manustól elhozott hűtő volt a kiszemelt cseredarab. ( http://garageblog.net/blog/janyboy/7633 )
Tudtam azt, hogy már ez is forrasztott, de hátha jobb lesz.
Szépen leeresztettem a hűtőfolyadékot, majd lekötözgettem mindent, hűtő ki.
Nagyon retkes volt a rendszer. Átvízkőoldóztam a kiegyenlítő-tartályt, csöveket, másik hűtőt. Áttettem a hőfok-jeladót, és nekiálltam betenni a cserehűtőt.
Itt jött a pofára esés!
Fingom nem volt arról, hogy különböztek a Lada hűtők - a Níváét kivéve!
A menetiránynak megfelelő jobb oldali felfogatás az enyémen felül van, utóbb kiderült azért, mert a lámpatörlő motortól lejjebb nem férhet el. Míg a cseredarab felfogató füle kb. 4-5 cm-rel lejjebb van a jobb oldalon.
Itt szét is vetett az ideg, mivel már egyébként is fel volt forrva az agyam egyrészt a 35 fokos melegtől, másrészt pedig mert nincs egy szájbavert normális Crowa-készletem, így szopósabb hozzáférni egy-két csavarhoz... ( Szigorúan beszerzek mihamarább egy készletet!!! )
Megoldható lett volna a probléma úgy, hogy felhozok egy lemezcsíkot meghajtva a motorháztető zsanérja mellé, és ott egy furat készítése után egy átmenő csavarral rögzítem. De mivel egyáltalán nem volt biztos, hogy ez a hűtő egyáltalán üzembiztos-e, így elvetettem a kasztnifurkálási verziót.
Dühömben és tehetetlenségemben visszatettem az eredeti hűtőt, szépen és nagy gondossággal visszafogattam a csöveket, és feltöltöttem hűtőfolyadékkal.
Azzal vígasztaltam magam, hogy mindenképp esedékes volt már a folyadékcsere és a tisztítás, mivel már csaknem 2 és fél éves lötty volt a rendszerben, egy-két utántöltéssel frissítve...
Felmelegítettem a motort üzemi hőfokra, és a kiegyenlítő tartályt a helyéről felemelve a szélvédő alsó pereméhez utántöltéssel légtelenítettem a rendszert. Majd hagytam visszahűlni, s aztán újra megismételtem mindezt. Kicsit fordulaton túlmelegítettem, hogy meggyőződjek a ventilátor bekapcsolódásáról. Ez is oké!
És ezután esett le az állam!
Ugyanis nincs csöppenés!
Egyenlőre legalábbis... Most vagy annyira szutyok volt a hűtősapka, hogy kitámasztott és ott szivárgott eddig - bár nem tudtam soha behatárolni hol szökik a folyadék -, vagy még nem nedvesedtek át annyira a bordák a relatív kevés járatás alatt, hogy ez a földet érve megmutatkozzon.
Itt jegyezném meg nem mellékesen, hogy alkalmaztam két alkalommal is az előző folyadéknál hűtőtömítő adalékot. Kijelenthetem, hogy szart sem ér! Illetve annyit, hogy szépen eldzsuvásítja a rendszert, többek közt a sapka is ezzel volt tele.
SOHA többé nem használok ilyet, és mást is csak lebeszélni tudok róla!
Egy biztos! Így maradt - ha csöpögni fog, hát csöpög -, már csak azon rimánkodom hogy ne csöpögjön jobban, mint azt eddig tette...
Pénteken (07.15.) indulunk az esti órákban Gyömrőre a sógornőmékhez, majd onnan szombat reggel tovább Balatonmáriafürdőre. Hazafelé (07.23.) pedig terveim szerint bekukkantunk Agárdra a kedves Polskis ismerősöket üdvözölni a délelőtti órákban.
Kívánok a majd talira igyekvőknek szerencsés, szerelésmentes és káreseménymentes utat, illetve jó időt!
Remélem nem köp bele semmi az én levesembe sem, és találkozhatunk!