Tevékenységtérkép
Általános átnézés
Az autó probléma nélkül üzemel.
De régóta át akartam már nézni, illetve nézetni, hogy milyen általános állapotban van, vagy mire kell számítsak...
Most sikerült csápos lehetőséget produkálni, így alaposabban meg lehetett a kontrollt ejteni.
Az alváz nagyon oké, rozsda nincs. Gyári védelemmel rendelkezik csupán, ennek ellenére nagyon szép az alja. Ha már úgy alakult és hozzáfértem, átkentem egy polimer bevonattal a küszöbök alsó peremét, összetételeket, és a tanktartó pántokat. Egy vékony plusz réteg jól jöhet.
A fékek még gyáriak, bár a betéteket előre már 3 éve beszereztem, eddig nem volt indokolt cserélni. Na most már az!
Még van bennük vagy 2000 km, de mindenképp cserések. A tárcsa nem feltétlenül lenne cserés, de azért eléggé peremesek, így kap újakat. A betétek gyári Lada betétek lesznek, a tárcsák Bosch.
A hátsó fékek első körben takarítva lesznek, mert eléggé fent fog a kézifék. Ha a takarítás (és "önállító" ellenőrzés) nem elegendő, akkor bowden állítás a hővédő pajzs alatt. Majd kiderül.
Stabilizátorok, csapszegek, szilentek nagyon jó állapotban vannak, nem lóg semmi. Toronycsapágyaknál már észlelhető némi feszkó, de még semmi aggasztó.
Hátra van még egy hosszbordás szíj csere is, ami a vezérlés cserekor elmaradt. Már ez is meg van egy ideje, csak lehetőségem nem volt a cserére.
Szóval összegezve csaknem 77 ezernél az első fékek cseréje lesz, és igazából ennyi.
Gyújtótrafók is még gyáriak, de már beszereztem az új szettet, legyen tartalékba. Ahogy a TPMS szenzorokat is, de még azok is bírják a gyáriak.
Mindenkinek további kellemeset!
Képek majd a szereléskor lesznek...
Linkai Petinek köszi a segitséget a tárcsák beszerzésében - is.
Futómű, fékek, stb...
Már jó ideje vártam a pillanatot, hogy össze tudjuk egyeztetni az időpontot Gabi barátommal!
Ugyanis Ő többnyire külföldön tartózkodott az utóbbi év folyamán - s nem is annyira közel -, ugyanakkor nekem meg kezdtek összegyűlni apró-cseprő kínjaim!
Most végre sor került a bibik felderítésére és elhárítására...
Csak nagyjából felsorolva:
Jobb elől szorult a fék. Oka az volt, hogy a külső munkahenger nem húzódott vissza. Mivel az ilyenkor általában jótékony hatású kézi megjáratás nem volt megvalósítható, szét lett kapva a munkahenger. Az O gyűrű volt bedagadva, így kapott javítószettből egy új O-gyűrűt, melyet ezúton is köszönök szépen Galamb Lacinak, a VDF-KER kiváló alkalmazottjának, mivel jókor volt ismét jó helyen és a telefonhívásomtól számított fél órán belül megjelent a javítószettel és a két külső gömbfejjel a helyszínen!
Ez kérem az Autósbolt, és ez ám a kiszolgálás!!!
Arról nem is beszélve - ha már szóba jött a VDF -, hogy mindent sikerült ismét egy helyen beszerezni, ráadásul jóárasítva!
Köszönet még egyszer!
Folytatva a problémákat:
A már említett két külső gömbfejet is cserélni volt javallott. Ugyanis a porvédő gumi szakadt volt. S bár lógás nem volt még érzékelhető, a víz és az annak köszönhető rozsdásodás okán ez rövid időn belül jelentkezett volna.
A talpasokkal nagy örömömre minden oké.
Kézifékem jó ideje még csak kielégítőnek sem volt mondható.
A kézifék kötél cseréje jelentette a megoldást, melyet még évekkel ezelőtt kaptam valakinek az elfekvő készletéből, s lám milyen jól jött most. A réginek a jobb oldali ága fullra be volt rohadva a házba.
Hátul új pofákat kapott a fékrendszer. Kissé bizarr a színük és a felületük, de majd meglátjuk mit produkálnak...
Ellenőrizve lettek a stabilrudak szilentjei, még bőven jók.
Ellenőrizve lett a diffiház olajszintje is, mivel a visszatérő szimmering hibák után egyszer csak megszűnt a szivárgás.
(Gondoltam, lehet hogy már nem tud szivárogni, mert nincs minek )
Viszont hibátlan a hajtóműolaj szintje. Happy!
Hűtőfolyadék csöpögés is volt egy ideje randomszerűen, de a helyét nem igazán tudtam lehatárolni.
A hűtő kivezető csonkjánál cserélt nekem Gabi egy csövet, és egyúttal a radiátor befolyó csövét is cseréltük, mert öregedett volt.
Eredendően a csöpögést a vízpumpának tulajdonítottam, de ott nem látni rendellenességet, és lógás sincsen.
Majd figyelgetem azért, hogy keletkezik-e foltocska a kocsi alatt...
A kipufogó volt még fellazulva a váltótól, csavarcsere jelentette a megoldást.
Azt hiszem semmit nem hagytam ki.
Most megint nagyon jó vele autózni, jók a fékek, patent a kézifék, nem zörög semmi!
Hátra van még egy ablakmosó motor csere, mert az meghalt.
S a futóművest is meglátogatom mihamarább...
Köszönöm szépen Ember Gabinak a baráti segítséget, és természetesen Galamb Lacinak is a gyorsfutár szolgálatot!
És amit kihagytam:
a láncfeszítő alól szivárgott az olaj - tömítve.
a kipufogó lazulás miatt kissé fellazult az Y is, ahol csak épp annyira fújt ki, hogy Gabinak bassza a fülét.
Utánhúzva.
Egyem a fülét!
Hirtelen blog - hirtelen teendőkről
Kb. két hete kezdtem tapasztalni, hogy egy csattanás hallható a kézifék oldásakor tartósabb parkolás után.
Ugyanakkor egy ideje halk kopogás hallható ha Miskolc "kiváló minőségű" keresztrepedéses szakaszain közlekedek.
Úgy alakult időközben, hogy kiugrottam E. Gábor barátomhoz egyéb témában, és élve a lehetőséggel megkértem, hogy csáposon nézzünk már szét a kocsi alatt így tél előtt, hátha szemet szúr valami.
Nos szemet is szúrt hamar...
Rögtön fény derült a kézifék oldásakor jelentkező csattanásra is.
Ugyanis a bal hátsó szimmering - amit nem is olyan rég cseréltünk Lajossal - ismét eresztette a diffi olajat. És mivel ez kellően eláztatta a dobot és a pofákat, huzamosabb parkoláskor szépen a dobhoz tapadtak a pofák, ami aztán oldáskor csattanó hang kíséretében engedett a rugóknak. Valószínüleg Lali nem pontosan tette be az előzőt, vagy csak valami miatt nem feküdt fel rendesen.
Egy feladat már adott is volt. :(
Aztán észrevette Gabi a bal első gumifékcsövön, hogy a külső burkolata repedt. Ezt sem célszerű így hagyni ugyebár...
A múltkori futómű állítás folyamán arra is fény derült, hogy az alsó lengőkar tengelyeket esedékes cserélni, mert kissé össze van gyógyulva minden, és a szilentek is eléggé gatya állapotban vannak. A kopogás előlről pedig a jobb felső lengőkar tengelyétől származhat, mivel kissé lógósnak tűnik.
Így hamar körvonalazódott, hogy mihelyst össze tudjuk hangolni, a komplett első futómű frissítése szükségeltetik.
Az összehangolás nem ment egyszerűen, de végülis szombaton reggel meló után kimentem Gabihoz, és a VDF-KERben beszereztük ami szükséges lehet.
Aztán vittem is vissza belőle, mert rájöttem hogy lengőkar szilent szettem van. Hála a VDF-KER rugalmas hozzáállásának és Robi segítségének azt visszavették.
Mivel tök véletlenszerűen Robi utánunk 5 perccel volt az üzletben, és ezt jelezték neki, ő pedig telefonon való egyeztetés után kiugrott értem. Ugyanis az tisztán látszott, hogy nem 5 perces meló lesz az autón, és nekem meg mindenképp aludnom kellett az éjszakás műszak előtt.
No visszakanyarodva az autóhoz:
Gabival megbeszéltük, hogy vasárnap reggel ha végzek melóban, akkor kiszaladok a kész autóért.
És itt jöttek a kunkorok a történetben...
Már szombat délután hívott Gabi, hogy beszopott kissé az elejével. Mert az hagyján, hogy veszettül össze volt gyógyulva minden, de az első rugó nem is gyári, hanem jóval hosszabb, így a saját rugó-összehúzójával nem tudja betenni. (sanszos, hogy ZUK vagy Wartburg kombi rugó van elől) Mondjuk így érthető, hogy miért is volt masszívabb elől a rugózás...
De mivel másik rugó-összehúzó csak vasárnap reggel lesz, így nagyon ne kapkodjak reggel az autóért.
Oké, valamikor fél 11 táján érhettem ki tömegközlekedéssel, amit nagyon rühellek utasként.
Csodálkoztam is, hogy még a kocsi bal eleje van bakolva. Ez Gabira nagyon nem jellemző, már ami a tempót illeti.
Az alaposság viszont nagyon is jellemző, így gondoltam hogy valami cifraság van.
Nos a cifraság az volt, hogy csóri csávónak sikeresen elnyírta a kezét a sárvédő éle, ami egy elég mély, minden mozdulatra nyíló vágást okozott. :(
Így ez kellően lelassította, teljesen érthetően!
A bal eleje összerakása után abban maradtunk, hogy a jobb elejét pár nappal elodázzuk, amíg valamennyire forrik a sebe.
Így ez az előttünk álló napok valamelyikére maradt.
Megjegyzés:
Bal hátsó szimmering egy Mastersport duplaélű termék lett. Kíváncsi vagyok hogyan válik be, eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen...
Bal elől cserélve lett a gumifékcső, fékcsőtartó lemezke, talpas csavarok, stabilizátor gumicsöcs (ez nem Lada, hanem valamilyen Opel származék. Vaskosabbnak, erősebbnek tűnik. Majd ez is kiderül...)
Alsó lengővilla tengely cserélve lett és cserélve lett az összes szilent.
Folytatás következik...
Ja, és el ne felejtsem!
Szeptember 29-én betöltötte a kis öreg a 25. évét!
Remélem sikerül még jó ideig éltetni...!