2010.09.07. Kedd
Pár nap elteltével Robival fel is kerestük . Meghallgattuk az ő és a kocsi egy-egy röpke szösszeneteit ,miközben matatott a cuccok közt .
Amikor azt mondta hogy halom cucc ,én kicsivel több mindenre számítottam .
Bár az is igaz ,hogy nem raboltam rá mindenre így fizetés előtt - így is a Robi segítségét kellett igénybe vennem . :(
Amit hasznosnak ,nehezen beszerezhetőnek vagy éppen potom árúnak véltem - inkább azok közt mazsoláztam . Akadtak nála egyedi megoldások is ,mint például átforrasztott relé - hogy a motor leállítása után is forogjon a hűtőventi ,amíg vissza nem hűl .
Vagy hogy a gyújtás levétele után a helyzetjelző égve maradjon ,de a tompított kikapcsoljon . Vagy esetleg a talpaskinyomó célszerszám ,de említhetném még a Robi által már preferált olajbetöltő- kézikészüléket .
No mindegy volt amit elhoztunk ,volt ami még megér majd egy-két beszélgetést .
A hátsó gátlókkal mindenképp beljebb vagyok ,ezekhez elsők kellenek majd még . Meg ha cserélődni fognak ,akkora talpasokat is beszerzek mivel gátlócseréhez így is- úgy is talpasbontás kell ,akkor már kap újakat .
Pár kép ...
Kommentek
Marczin Róbert
Dili! Mondtam, hogy ilyen esetben szívesen segítek, hiszen ezek többnyire kincset rejtenek magukban, így kár lenne veszni hagyni õket.Ha ilyen van, szólj nyugodtan.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!