Vadi zsír 5-ös váltó

FRISSÍTVE - képekkel!
Köszi ezeket is Robika! ;)

Km óra: 64400

Történt körülbelül egy hete, hogy Robika öcsikém felhívott, miszerint oda tudnám-e adni az autót egy napra.
Kérésének oka az volt elmondása szerint, hogy valami elszállt a Suzukiban, sétál a segge, a Punto is bütykölés alatt van, a Polskiba meg nem férnek be családostul+cókmók.
Kicsit értetlenül álltam a dolog előtt, mert ő az az ember, akinél nemhogy 2, de egy autó sem fog csak úgy használhatatlanná válni. Ha esetleg volt is ilyen - egy esetet tudok Polskival -, akkor is azon nyomban igyekszik megjavítani, hiszen a közösségi közlekedésre rábeszélni csak jelentős anyagi ráfordítás kíséretében lehetne - esetleg. :) ;)

No de lehetnek szerencsétlen véletlenek, és hát ő az egyetlen ember a Föld kerekén, akinek élből odaadom az autót gondolkodás nélkül. Annyiban maradtunk, hogy ha meg vannak az alkatrészek, akkor egyeztetünk időpontot.
Eme időpont tegnapra esett, így amikor ő is és én is végeztünk melóban, jött a masináért.
Én közben szokásos délutáni csucsukálásomat letudtam.
Kora este csörget, hogy akkor hozza vissza az autót, ugorjak le a ház elé.
Oké.
Lemegyek, mondja üljek már be, mert akar mutatni valamit.
Elindultunk, mondom biztosan látott valamit...
Átmegyünk a városon, nekem meg csak járt az agyam, hogy hova a picsuba megyünk, hiszen nekem nemsokára készülnöm kéne dolgozni... Másra nem is figyeltem.
Aztán tartja az összezárt markát, hogy adna valamit.
Adott!
Egy gömbölyű váltógombot. Nem értettem!
Van nekem faszántos váltómarkolatom, állatmódon kézre áll.
Nézek rá, mondja ez jobban fog passzolni a kocsihoz.
Még mindig nem értem. Akkor nézem, hogy ötös váltási ábra van rajta. Mi a szarnak nekem ötös váltógomb???!

Tudni kell, hogy mivel az autó 89-es, így gyárilag 4-es váltós, amit nagyon kedvelek. Ugyanis főként városi használatban van, amikor olykor messzebbre megyünk meg nem baj ha forog kicsit. :)
No ekkor Robika dugott egy ötödiket, meg aztán mentünk egy teszt szakaszt az M30-ason.
Bizony egy jó ezressel esik a fordulat 5-ben!

Köpni-nyelni nem tudtam!
Közölte, hogy szülinapi ajándék, amit Mónikával (hugi) közösen finanszíroztak, Ő pedig kiviteleztette. A kivitelezést - mint ekkor már kiderült - így tudta megoldani, hogy megszédített kissé.
Sokat nem tudok a dologról, csak annyit hogy Turóczy Ricsi rakta fel a kocsira, aki legalább annyira keni a Lada csínját-bínját (is), mint Gabi barátom.
Így azt hiszem aggodalomra nincs okom...

Tegnap kipróbáltam, meg ma reggel is volt egy városi köröm.
Szokatlan. Most szembesülök vele, hogy valójában nem is emlékszem már, milyen egy normális Lada váltó, s így viszonyítani sem tudok. Az enyém eleve kopott volt már, az olaj is szivárgott itt-ott.
A kopottságnak volt mondjuk előnye is. Télen röhögve visszadugtam egybe akár 70-nél is pillanatra, keresztindításhoz éles kanyarnál, hogy ne kelljen kézit rángatni. No meg a pillanat törtrésze alatt tudtam váltani.
De szerintem ez is csak megszokás kérdése.
Mindenesetre fura hogy becuppan a váltó minden fokozatba, meg kirúg ha váltani kezdek. Mint ami patent. :)

Elvileg lesznek majd pillanatképek, mivel Robi fotózott jó szokásához híven. Majd utólag pótolom...

Nagy köszönet az ötletgazdának, a finanszírozóknak, a kivitelezőnek, a szerelőnek!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

MÁS:
A Lukoil megszüntette a 98-ast, ami érzékenyen érintett. Ugyanakkor bevezetett egy prémium benyát, igazából még a nevét sem jegyeztem meg.
Nos, valahogy nem az igazi egyelőre, kíváncsi vagyok lesz-e változás.
Mert ha nem, akkor hátat kell fordítsak a Lukoilnak, holott hosszú évek óta az ő 98-asukkal jártam, és abból kajált a legkevesebbet az autó, ugyanakkor gyönyörűen járt a motor vele.
Erre a témára szerintem még visszatérek...

Nem egy minta-motortér, de nekem megfelel... Ricsi munkában... Kardán lekötve A hozzáférhetőség csak némi bontással lehetséges Új és régi. A végén látható eltérés a kapcsolóháznál A régi már több sebből vérzett, de még így 160ezer km után is tökéletesen ellátta feladatát Új Régi Szegénykém... :) Szegénykém... :) Itt lesz némi teendő az őszi műszakira... Átkerül a gumi Hardy... Átkerül a gumi Hardy... Átkerül a gumi Hardy... Helyére kerül a váltó Szia! Hűen szolgáltál, soha nem feledlek... ;) A váltó bot felfogatása a rallys körökben ismert módra módosul A váltó bot felfogatása a rallys körökben ismert módra módosul

Kommentek

raver

Szerettem volna megnézni az arcodat, amikor tudatosul benned, hogy mi történt tényleg. :D

Marczin János

raver #56164:
Az arcomon szerintem sok mindent nem lehetett látni.
Szerintem kellően kómás is voltam még az alvás után ahhoz, hogy ott, akkor leessen a dolog jelentősége.
Így már Robi amikor elment úgy telefonáltam rá, hogy megköszönjem még egyszer...
És még megfogom párszor! :)

Grosso

Jó lehet egy ilyet átélni :) Öjömbódottá! :)

raver

Marczin János #56165:
Nagyon jó testvérek vagytok. Belegondoltam, ha velem ilyen történne, hát lehet fel sem fognám egy darabig. :)

baz

Jó tesó ez a Bobby! :) Befogadnátok a családba? :) :)
Grat hozzá! Használd egészséggel.

Marczin Róbert

;)
Az igazat megvallva kamerázni szerettem volna, de ahhoz már kellően fáradt voltam, hogy még a kis kameráért hazamenjek és úgy vissza...
Használd egészséggel! ;)

Marczin János

raver #56167:
Pontosan így van. Valahogy még nem igazán tudatosult bennem a jelentősége.
Mondjuk már elagyaltam... És érdekes módon nem az jár a fejemben hogy csökkenni fog a fogyasztás (ez eddig sem érdekelt, holott ha valakinek mondtam nem hitte el mennyire jól kajál), hanem hogy az eddigi fordulatszámmal nagyobb lesz a tartós sebességem... :D


baz #56168:
Ide születni kell Bali! ;) :)


Marczin Róbert #56169:
Köszönöm!
Ricsi nem kapott röhögőgörcsöt a szívótölcsértől? :D
Lehet, hogy egyúttal a gumihardyt cserélni kellett volna a váltó végén, mert a múltkor eléggé repedezettnek tűnt! :(
No de nem tudhattam, hogy jó lenne ha kéznél lenne...

KeMa

Ez aztán a meglepetés! Gratula! :)

Buszos Petya

Ez de komoly sztori! Gondolom kicsit jobban örültél mintha pulóver vagy zokni lett volna az ajándék. Következő szülinapra hatos váltó lesz? :)

Marczin János

Buszos Petya #56172:
Nem is az a lényeg, hogy hanyas váltó! :)
Hanem hogy élvezet vezetni ilyen cuppanós váltóval. :D
Igazándiból csöppet sem hiányzott, de napról-napra egyre jobban imádom!
De hiába mondom szerintem, ezt egyszerűen érezni kell! ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!